Prológus II. - Rachel

Fújok egy kisebb bubit a rágómból, ami jó nagyot pukkan. Szinte mindenki rám mered.

- Elnézést - vetem oda a tanárnak, aki csak biccent, és folytatja az órát.

tíz perccel csengő előtt elkezdek szép lassan elpakolni.

Mikor kész vagyok vele, előveszem a telómat és nyomkodni kezdem.

- Rachel, megértem, hogy mindjárt kicsengő, de amíg ez nem történik meg, addig ne nyomkodd a telefonodat! - szól rám a tanár.

- Persze, csak az időt nézetem - hazudom magabiztos mosollyal, mire mindenki elkezd kuncogni, mert mindig ezt mondom.

A tanár válaszra sem méltat. Diadalmasan felállok, vállamra kapom a táskámat, és lassan az ajtóhoz kacsázok a padok között, amíg a tanár háttal áll.

- Rachel! Ülj vissza! - villámokat szór a tanár szeme, ahogy rám néz.

Kicsit jobban kihúzom magam a szokottnál, majd fapofával várok két másodpercet, mert meg kéne hogy szólaljon a csengő. Két másodperc elteltével meg is teszi.

- Viszlát, tanár úr! - mondom a neki vigyorogva, de a mondatot már a folyosón fejezem be.

Kb. tíz perc múlva hatan, Dave, Mike, Stella, Adam, Jos és jómagam kocogunk lefelé a második emeletről. Mint mindig, most is hamar leérünk, mert konkrétan elugranak az utunkból akár a folyosón, akár a lépcsőn csörtetünk végig. Tartanak tőlünk. Tőlem. Imádom ezt. Hatalmunk van.

Kiérve a suliból, Adam, Dave és Stell azonnal rágyújtanak.

- Szal, akkor ma este tíz tali, ugye? - Dave biztosítja be a mai bulizást.

- Ja, Persze. Hülye vagy? Persze, hogy megyünk. Megyünk - érkeztek egyszerre a különböző válaszok.

- Dave, előttetek tali? - kérdezem.

- Persze, mint mindig - vágja rá azonnal.

Mindenki bólint, majd elindulunk a saját dolgunkra.

Csini fényes, fekete rövidnacit, fekete keresztmintával ellátott harisnyát, fekete bakancsot, vörös-fekete kockás trikót, ami a hasamnál van megkötve, plusz iszonyat sok karkötőt viselek, ami jelen esetben piros-fekete felváltva. A hajam kiengedve, loknikban omlik a vállamra. Szemem fekete tussal ki van húzva, és vöröses feketés a szemhéjam. Így trappolok Dave-ék háza elé a többiekhez. Végigmérnek. Én is őket. Barátnőm rózsaszín -fekete kombója nagyon tetszik.

- Nem hazudtoltad meg magad ma sem - vigyorog Jos.

- Ami azt illeti ti sem - vigyorgok.

- Na, ma sem lesz egy unalmas éjszakánk - röhög Dave.

Van is min... Hát igen...minket mindig, mindenki, minden körülmény között megbámul... aztán meg nyomulnak... nincs neves buli nélkülünk. Mondhatjuk, hogy amikor mi megérkezünk, onnantól miénk a főszerep. Szerény kis bandánk még van, hogy játszani is szokott egy-egy este. Na meg a legnagyobb, hogy Jos és Stell kivételével mind szinglik vagyunk... szóval mindig akad próbálkozó...

Hatan vonulunk végig a kis sikátorokon, amiket szinte csak mi ismerünk, itt a legrövidebb az út.

A nagy üresnek tűnő tömbépület oldalbejáratánál egy új biztonsági arcot pillantunk meg. Vele még nem találkoztunk, általában Bill van szolgálatban... és ő már ismer minket. Mennék be, mikor keresztbe teszi előttünk a kezét, és megszólal.

- Hohó, gyerekek. Álljon meg a menet. Jegyet kell váltani! - mondja érces hangján.

Szinte egyként kapjuk elő mind a V.I.P. feliratos jegyünket.

- Ez mit jelentsen? Ilyen jegy nincsen.

- Valami újonc vagy? Igenis van ilyen jegy, ezt személyesen a tulajtól kaptuk! - dörrenek rá, mert már nagyon mehetnék.

Meglepődik a magas, jó alkatú őr, nem is kicsit.

- Nem tudom, ki maga és mióta dolgozik itt, de ha nem hisz nekünk, akkor kérdezze meg a főnökét - mondja Jos.

- Ilyen kis aprósággal nem zargatom a főnököt, hogy pár kölyök nem akar jegyet váltani... - mondja egyszerűen - Vegyetek jegyet, akkor bemehettek - mondja nyomatékosan.

Csak nézünk rá.

- Ha nem vesztek jegyet, ellehet kotródni innen, taknyos kölkök! - kiált ránk.

Kitör belőlem a röhögés. Hasamat fogva röhögök, majd egyik pillanatról a másikra kiegyenesedem, és minden jókedvem szertefoszlik. Pillanatok leforgása alatt elgurul a gyógyszerem... Kirúgom a térdét, elkapom a nyakánál az ingét, és a falnak taszítom.

- A kibaszott kurva anyádnak pofázzál! Engem te ne nevezz taknyos kölyöknek, mert esküszöm, görcsöt kötök a légcsövedre! - szűröm hangosan a fogaim közt.

Megpróbál kiszabadulni, de a golyói bánják. Összegörnyedne, de újra a falnak lököm, így szemmagasságban van velem.

- Most azonnal felhívod a megbaszott telefonodon a főnököd, és ő tájékoztat nyomikám a helyzet állásáról - mondom fagyosan.

Szóra nyitja a száját, de meg előzöm.

 - Ha feleslegesen pofázol, ismét a családi ékszer bánja - figyelmeztetem kissé vigyorogva.

A főnöke konkrétan röhög a telefonba. Hercegnősen intek még neki egyet, és röhögve bevonulunk.

Oly egy óra körül járhatunk, és egy pasi ismét rám hajt, épp, ahogy kijövök a mosdóból. A táncparkett szélén táncolok vele egy kicsit, szörnyen részeg, szóval inkább lekoptatom. Körülnézek a többieket keresve. Stell Jos ölében ülve csókolja a fiút, a másik három srác meg valószínűleg a nagy tömeg közepén a táncparkett ördögeit játssza. Hátrapillantok, hogy nem jött-e utánam az a részeg tahó, de nem látom sehol. A tömeg felé indulok, mikor valaki hirtelen elkap hátulról, mély levegőt veszek, de ekkor meg érzem az ismerős illatot, azonban már az orrom és szám előtt ott is van az a bizonyos zsebkendő. Visszafojtom a lélegzetem. Valamit ismét csinálni akarnak velem, ájulást tettetek, és teljesen elengedem a testem. Bár így is érzem, hogy valamennyi csak jutott a szervezetembe, mert megszédülök. Mielőtt összeeshetnék, szorosan megtart, és nem túl finoman maga felé fordít, és a vállára billent. Így vonszol. Résnyire kinyitom a szemem, és az oldal kijáratott látom közeledni. Szerencsétlenkedik az ajtóval, így kapok az alkalmon, és csupa szívből megtérdelem. Felordít, és térdre esik, összegörnyedve. Könyökkel a fedetlen tarkójára vágok. Tehetetlenül terül el a földön, de én is egy pillanatra elvesztem az egyensúlyom, és majdnem elvágódok. Kurva kábítós vacak. Nekiiramodok a tömeg felé. Mögöttem kivágódik az ajtó, és súlyos bakancsok sűrű kopogása jelzi számomra, hogy rohannak utánam. Lopva hátrapillantok. Három fekete ruhás, elég monstrum pasas fut utánam. Még jobban kapkodom a lábaim. Már majdnem a táncparkett szélén járok. Valami tompa kattanást hallok és enyhe süvítő hangot. Valami belecsíp az oldalamba. Odakapom a kezem, és riadtan tapasztalom, hogy egy injekciós lövedék van a kezemben, tehát a valami cucc meg bennem. A lábam egyszer csak erőtlenül csuklik össze alattam. Szédülök, majd ernyedten terülök el a földön. Még látok pár villódzó lézert, majd azok is szép lassan kifakulnak, a zaj eltompul. Sötét, üresség ereszkedik az elmémre. Nagyon tompán, de észlelem, hogy felkapnak, majd ez is megszűnik.

Prológus I. - Sheila

Megrezdül a mobilom, nagy nehezen elővadászom a zsebemből. Jamie írt, emlékeztet, hogy ne hagyjuk ki nála a ma esti buliját. Tudhatná, hogy mind ott leszünk, nincs olyan buli, ahol mi nem lennénk.
Ez most olyan, mintha valami partikirálynő lennék, pedig nem, csak... Na, jó, talán egy kicsit.
A baráti köröm eléggé... Harsány.
És piál.
Általában mi viszünk alkoholt (ami feleannyi, mire odaérünk, de hát, sokan vagyunk, na), mert sok köztünk az, aki betöltötte a tizennyolcat. Pontosabban csak én vagyok még tizenhét.
- Miss Cannavaro! - szól rám a tanár. - Adja ide a telefonját.
Összeszorítom az ajkam, és átadom neki. Mi a fenéért kellett nekem szorongatnom, ahelyett, hogy visszaraktam volna a zsebembe? Én idióta.
A tanár visszaindul a táblához, én pedig felmutatom felé a középső és a mutató ujjam. Persze csak a háta mögött, a szemébe sosem merném. De már most is, már jobb egy kicsit.
Összenézek Livvel.
A legjobb barátnőm.
A szemét forgatja, én is ugyan ezt teszem, majd elmosolyodom.
Visszatérek a rajzomhoz. Egy párduc, de szerintem nem lett elég jó. Rossz a szeme, nem tudok bele elég életet rajzolni. Kedvem lenne összegyűrni, de az túl hangos lenne, nekem meg nincs kedvem még egyszer lebukni. Utál engem a tanár, pedig nem csináltam semmit.
Unottan várom, hogy véget érjen az óra. Felesleges bejárnom még spanyolra is. Majdnem olyan, mint az olasz, azt pedig (félig olasz lévén), anyanyelvi szinten beszélem, de mivel a francia mellé mindenkinek fel kellett vennie még egy nyelvet, ezért inkább vagyok spanyolon, mint németen.
A csengőnél elsőnek pattanok fel, söpröm a táskámba a cuccom, és vágtatok a tanári asztalhoz.
- Elvehetem? - kérdezem a telefonra bökve. Még ír valamit, mintha ott sem lennék, majd tíz másodperc múlva felnéz, miközben felvonja az egyik tökéletesre szedett szemöldökét. Ebben csak az a gáz, hogy pasi.
- Elvehetem? - ismételem meg, próbálom tartani az illemtudó hangsúlyt, remélem sikerül.
- Nesze - int felém. Kutyának meg tessék.
Elveszem, és iszkolok is ki a teremből, hogy minél kevesebbet kelljen vele egy levegőt szívnom.
A terem előtt vár Liv, amikor meglátom, elmosolyodom.

Még egy utolsó simítás, és kész vagyok. Vörös hajam vége csigákban omlik a vállamra, a kék szememet hangsúlyozza a fekete füstös smink. A ruhám egy fekete miniruha, hozzá ugyanilyen magassarkú. Nem próbálkozok a tizenkét centissel, ennyire nem vadulunk, de ez az öt centi is kellően hosszabbítja a lábam.
Megcsavarom az arany láncom, ami szinte a köldökömig ér. Imádom, még a nagymamámtól kaptam az első ott töltött nyaram után.
Felkenek még magamra egy kis szájfényt, és tényleg kész vagyok.
Felkapom a táskámat az ágyamról, beledobálom a szükséges dolgaimat, majd lemegyek.
Egyből a frigóhoz veszem az irányt, és kiveszem belőle a flaskám, amiben fél liter olasz pálinka van. Meghúzom, majd berakom a táskámba. Szerencse, hogy anyáék ilyen lazán veszik, ha iszok.
Hallom, ahogy nyitódik az ajtó, és bejön Liv. Nem szokott kopogni, szinte már saját kulcsa van, a pótkulcsot pedig, tudja, hova "rejtjük".
- Szia! - kiálltok ki, egy kicsit kábán az előbb lenyelt italtól. Ha ebből valaki egy decinél többet iszik, tuti, hogy nem emlékszik az este további részére, és nem másnapos, hanem máshetes lesz. Engem kivéve, akinek a vérében is ez csörgedez.
- Mehetünk? - kérdezi, én pedig bólintok.
Magamra kapom a dzsekimet, mert azért hideg van, és kimegyünk.
Szerencsére az a kis pálinka fűt.
Előveszem, és még egyet húzok belőle, majd Liv felé nyújtom, de ő elhárítja. Egyszer próbálta ki, de akkor egy korty után (pár felesre) annyira részeg lett, hogy már majdnem kórházba kötött ki.
Vállat vonok, és visszadugom a rejtekébe. Társaságunk szentelt vize.
Ormótlan röhögést hallok, majd megpillantom a többieket. Dan jön elől, nehéz nem észrevenni. Eléggé szédelegnek, nem nagyzolták el az alapozást.
Odamegyek a srácokhoz, majd megcsókolom Stevet. A pasim, de nem különösebben szeretem, csak azért járok vele, mert ezt várják el tőlem. A pompom lány és az úszó csapat kapitánya. Mint egy amcsi film hányadéka, de ez az igazság.
Átöleli a derekam, az üveget a hátamba nyomja. Nem különösképpen kényelmes, el is húzódok tőle.
A száján a szájfényem csillog, persze az enyémen már semmi nincs. Érzem.
- Sziasztok! - intek a többiek felé, Livet keresem a tekintetemmel, de ő nagyban smárol Dannel. Ők tényleg szeretik egymást, nem úgy, mint mi.
Matt a kezembe nyom egy üveget. Meghúzom, nem is figyelem, hogy mi az. Végigmarja a torkom, ennek az a titka, hogy nem szabad ízlelgetni, csak le kell nyelni.
- Jó cucc - mondom neki, és iszok még egy kortyot.
- Iszok én rosszat? - vágja rá, én pedig elnevetem magam.
Kiráz a hideg. - Menjünk, mert idefagyok.
Elindulunk, de először egy italbolthoz megyünk, utánpótlásért. Csak az a baj, hogy én nem mehetek be.
A többiek bemennek, én pedig kint maradok, egyedül. Felülök a padra, a támlájára, nem kell a felfázás.
Összedörzsölöm a tenyerem, hátha így egy kicsit felmelegíthetem. Nem jön össze.
Bizsereg a tarkóm. Biztos az alkohol hatása, de legbelül érzem, hogy ez más, de a tompaság miatt nem figyelek rá.
Előveszem,a mobilom, majd bepötyögöm a választ Jamienek, hogy mindjárt megyünk, csak veszünk piát.
Tompán érzékelem, hogy valaki jön felém. Mögöttem van, de nem tudok hátrafordulni, mert addigra fájdalom nyilall a tarkómba, és elsötétül a világ.