4. Kezdődik - Sheila

Sziasztok! Megérkeztem egy új résszel, remélem tetszeni fog. Hagyjatok nyomot magatok után ;) 

 *Szinyke*

Kivezetnek a teremből. Még mindig állat alakban vagyok, egyszerűen nem tudok visszaváltozni. A tudósok kivezetnek ebből a szintetikus dzsungelből. Ugyanabba a helyiségbe visznek. Az ott lévő emberek biccentenek nekem, majd dolgoznak tovább. 

Az a csaj jön felém, aki beadta nekem azt a szert. Egy vakcina van nála, és egy szó nélkül a felkaromba döfi, vagyis inkább a mellső mancsomba. Belém fecskendezi azt a valamit, amire újra végigjár rajtam az a melegség, és egyben bizsergető érzés. A következő pillanatban már emberként állok, anyaszült meztelenül.

Megpróbálom a kezemmel takargatni magam, de nem jön össze. Samantha egy fehér köntösbe bújtat. Beleburkolózom.

- Köszönöm - mondom neki egy halvány mosoly kíséretében. Egy biccentéssel válaszol. - Nos, - fordulok a tudósféle emberekhez - mi vagyok?

- Borneói ködfoltos párduc - mondja az a pasi, aki a halottakkal ijesztgetett. 

- És most, mi lesz... velem? - kérdezem, előre rettegve a választól, hogy valami ketrecbe zárnak,mint egy kísérleti patkányt.

- Nem sokára felkísérünk a végleges, kollégiumi szobádba, és holnap meg is kezded a tanulmányod az Akadémián.

Nyelek egyet, sokadjára a mai nap folyamán. Olyan különösen hat rám ez a pár szó. Szinte érzem a kimondatlan dolgokat. Tudom, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, mint ahogy azt állítja ez a doki, vagy ki. 

- Gyere velem - mondja Samantha egy műmosollyal.

Elindul az ajtó felé, én pedig vonakodva követem, mivel vasmarokkal szorítja a csuklómat. Gondolom nincs kedve velem többet szarakodni. Mielőtt még kilépnék az ajtón visszapillantok a brigádra, de már rég nem rám figyelnek, biztos én is csak egy vagyok nekik a sok közül.

Samantha szövevényes folyosókon vezet végig ismét, majd lépcsők tönkelegén. Úgy érzem majd' leszakad a lábam, pedig igazán jó kondiban vagyok, elvégre én vagyok a pompom csapat kapitánya... pontosabban csak az voltam, mert én gyakorlatilag nem létezek. 

Azt hiszem végre felérünk az alaksorból. Végre látok ablakot. Odakint sötétedik, vajon hány óra lehet? Néhányan lézengenek erre, csak páran vesznek észre. Szerencsére sehol egy egyenruha. Nem tudom, hogy egyáltalán nincs, vagy csak már vége van a tanításnak. Pásztázom a diákokat, mintha keresnék valakit. Talán egy kicsit várom, hogy felbukkanjon Darren. 

Samantha újabb lépcsőhöz vezet. Minimum három szintnyit megyünk fel. Ezen az emeleten még többen vannak, főképpen lányok. Itt már nem lógok ki annyira az "öltözékemmel", mert sokan flangálnak csak egy szál törölközőben. 

A folyosó végéhez vezet, a legutolsó ajtót nyitja ki nekem.

Leesik az állam.

A szoba egyik fele pontosan olyan, mint az otthoni szobám. Minden olyan, mint volt, még a fényképeim is a helyén vannak. A táskám az ágy végén van. Az én részem van a szoba végén, a másik oldalon pedig, fehér alapon fekete, kék és pink csíkok ízlésesen elrendezve a falon, feketére festett nehéznek tűnő fabútorokkal. Az ágyon egy fekete, halálfejes táska.

Az én ágyamhoz megyek, és rávetem magam. Szinte érzem az otthonom illatát. Könny szökik a szemembe. Tudom, hogy ez nem az én igazi szobám, ez csak egy gyenge illúziója, és tudom, hogy soha többet nem mehetek haza, mert azt se tudnák, hogy ki vagyok, de mégis jó itt. Mintha hazatérnék. 

Oldalra pillantok, és szerencsére már nincs itt Samantha. Nem szeretném, ha látna sírni. 

A kézfejemmel megtörlöm a szemem, és még most is fekete csíkot hagy a sminkem a kézfejemen. Atya ég, hogy nézhetek ki?...

A szekrényhez megyek, és belenézek. Minden ruhám itt van. Felöltözök egy egyszerű fekete mackóba, meg egy barna pólóba. Hát, néztem már ki jobban is, ez akkor körvonalazódik bennem még jobban, amikor belenézek az egész alakos tükörbe. Az arcom sápadt, a szemem alatt pedig hatalmas foltokban elkenődött a sminkem, mint egy panda.
Levetem magam az ágyamra, és azon nyomban el is nyom az álom.

Az ajtó nyitódására ébredek. Egy pillanatig várom, hogy Liv rám rontson, de ez persze elmarad. Az már nem az én életem. Már egy másik ember vagyok, ha az vagyok egyáltalán.
Az ajtó felé pillantok. Egy fehér köpenyes férfi és egy hosszú szőke hajú lány jön be. A csaj korombeli lehet.
Felülök.
- Áh, látom te már megérkeztél - mondja nekem a faszi. - Dr. James vagyok, ő pedig a szobatársad Rachel. 
A csaj, Rachel végignézi a szekrényeit. Szerintem leltárt készít a cuccairól.
- Holnap nyolckor kezdődik a tanítás, fél nyolcig készüljetek el - mondja a doki. - Samantha és én majd eljövünk értetek, és elvezetünk titeket az óráitokra. A fürdőszoba és a Wc a folyosó másik végén van.

Meg sem várja a választ, hanem itt is hagy minket.
Rachelre pillantok, ő visszanéz rám. Azt hiszem, mind a ketten arra várunk, hogy a másik kezdeményezzen. Nos, nekem nincs kedvem beszélgetni, szóval az én kezdeményezésemre várhat.
Habár, ahogy most nézem, elég morcos képet vág, nem úgy néz ki, mint akinek annyira barátkozni lenne kedve.
Az egyik fiókomhoz megyek, és kiveszem belőle a tisztasági cuccaimat. Mind egy kisebb táskába van berakva. Megragadom, veszek elő egy törölközőt, és kimegyek, hogy megkeressem a fürdőszobát.
Nem nagy munka megtalálni, ott van, ahol Dr. James mondta. Igazából semmi különleges nincs benne, pont olyan, mint  a többi nyilvános fürdő. Undorító. A csapokat és a zuhanyzókat egy amolyan pult féleség választja el.
Csak páran lézengenek itt, de észre sem vesznek.
A zuhanyzó részhez megyek, összesen tíz fülke van, öt-öt egymással szembe. Mindegyiknek tejüveg fala van, de csak az egyik nincs behúzva, jobbról a legutolsó. Odamegyek, és bemászok. Csak most jut eszembe, hogy fel kellett volna vennem egy strandpapucsot. Na, mindegy, remélem nem kapok el valami gombát.
Behúzom magam mögött az üveget, csak résnyire hagyom nyitva. Levetkőzök, és a cuccaimat kiakasztom a falon lógó fogasra. Remélem senki nem lopja el.
Megnyitom a csapot, és a képembe fröcsköl egy nagy adag hideg víz. Bassza meg! Gyors feltekerem a melegvizes csapot is, de erre tűzforró víz záporozik rám pár percen belül. Hát ez így kurva jó lesz.
Akármit csinálok, sehogy sem tudok egy normális hőmérsékletet beállítani, így inkább hideg vízbe tusolok, mint, hogy megfőjek a víz alatt.
Azt hiszem ez életem eddigi legrövidebb zuhanya, pedig párszor már használtam ilyen nyilvános zuhanyt, sokat jártam táborba.
Gyorsan megtörölközöm, és magamra kapom a ruháimat, szerencsére egyiknek sem kelt lába.
Kifele tartok, közben a törölközőmmel a hajamat törölgetem. Nem figyelek oda, hogy merre megyek, így sikeresen nekimegyek egy köntösös csajnak.
- Bocsi - mondom, majd a választ meg nem várva kislisszolok.
Gyorsan visszamegyek a szobámba.
Rachel nincs bent. Annyira nem zavar, sőt örülök az egyedül létnek. Tudom, hogy most már nem sírhatok, mert nem vagyok itt egyedül, ráadásul nem akarom püffedt szemekkel kezdeni az első napomat az új életemben. Megszárítom a hajam, be állítom a telómon az ébresztőt, majd újra lefekszek aludni.

Reggel egy farmert, meg egy lila blúzt veszek fel a fekete topánkámmal. Felkenek magamra egy jótékony sminket, mert a tegnapi bőgésemnek még van következménye, ráadásul jó adag karikával is rendelkezem. Feltűnik, hogy Rachel nincs a szobában.
A táskámhoz nyúlok, és előkeresem belőle a flaskámat. Megrázom, csekkolom, hogy mennyi van benne. szerencsére még majdnem tele van, olyan négy deci lehet. Tudom, hogy spórolnom kell vele, mert ilyet többet nem szerezhetek, de meghúzom. Sosem szoktam suliban inni, de ezt a napot tudom, hogy nem bírnám ki józanul. Még egyszer a számhoz emelem, amikor nyílik az ajtó.
Ledermedek, biztos vagyok benne, hogy Samantha az, vagy a doki.
- Mondd, hogy nem üdítő van abban - mondja a "látogató", én pedig felengedek, mert rájövök, hogy ez a hang ismeretlen. Lenyelem azt az egy kortyot, majd elrakom az üveget.
Rachel jött vissza, egy szál törölközőben áll ott. Pokoli mázlista, rohadt jó alakja van.
- Mi? - kérdezek vissza. Nem válaszol, csak a szemét forgatja. Jó, ha így állunk.
A flaskát visszarakom a táskámba, azt pedig bezárom az éjjeli szekrényembe. A kulcsot a zsebembe rejtem.
Kopognak.
- Nyitva van - mondjuk egyszerre Rachellel, aki idő közben felöltözött, és most a sminkét csinálja.
Dr. James jön be, nyomában Darrennel. Mosolyog. Idejön hozzám, és leül az ágyamra.
- Darren leváltotta Samanthát, mondván, hogy ő majd körbevezet téged, úgyis jobban örülnél egy korod beli idegenvezetőnek - mondja Dr. James.
- Tényleg jobban örülök neked, mint Samanthának - mondom egy félmosollyal a srácnak.
- Hoztam neked valamit - mondja, és a kezembe nyom egy celofánba csomagolt szendvicset.
- Köszi - mondom, és kicsomagolom, és azonnal bele is harapok. Csak most esik le, hogy borzalmas éhes vagyok, nem is tudom, hogy mikor ettem utoljára. - Ez életmentő volt - mondom neki teli szájjal, magasról téve arra, hogy milyen gusztusosan nézhetek így ki.
Elneveti magát. - Szívesen. Még emlékeztem, milyen farkas éhes voltam, amikor idekerültem.
Amíg megeszem a szendvicset csend van, csak a nyeléseim hallatszódnak. Máskor ez zavarna, de nem most.
- Mehetünk? - kérdezi Darren.
- Persze - mondom.
Ketten kimegyünk, magukra hagyva Rachelt, meg Dr. Jamest.
- Itt az órarended, Samantha küldi - mondja, és a kezembe nyom egy papír lapot.
Felnyögök, de elveszem tőle.
- Milyen nap van ma? - kérdezem.
- Kedd .- feleli. Az órarendre pillantok. Amint megpillantom az első órám felnyögök.
- Na, mivel kezdesz? - kérdezi vigyorogva. Látom az arcán, hogy tudja, csak azt akarja, hogy kimondjam.
- Matek. - A hangom minden lelkesedés mentes. - Azt hittem ettől megszabadultam.
Felnevet. - Hát, rosszul hitted. Na, gyere, körbevezetlek.