4. Kezdődik - Sheila

Sziasztok! Megérkeztem egy új résszel, remélem tetszeni fog. Hagyjatok nyomot magatok után ;) 

 *Szinyke*

Kivezetnek a teremből. Még mindig állat alakban vagyok, egyszerűen nem tudok visszaváltozni. A tudósok kivezetnek ebből a szintetikus dzsungelből. Ugyanabba a helyiségbe visznek. Az ott lévő emberek biccentenek nekem, majd dolgoznak tovább. 

Az a csaj jön felém, aki beadta nekem azt a szert. Egy vakcina van nála, és egy szó nélkül a felkaromba döfi, vagyis inkább a mellső mancsomba. Belém fecskendezi azt a valamit, amire újra végigjár rajtam az a melegség, és egyben bizsergető érzés. A következő pillanatban már emberként állok, anyaszült meztelenül.

Megpróbálom a kezemmel takargatni magam, de nem jön össze. Samantha egy fehér köntösbe bújtat. Beleburkolózom.

- Köszönöm - mondom neki egy halvány mosoly kíséretében. Egy biccentéssel válaszol. - Nos, - fordulok a tudósféle emberekhez - mi vagyok?

- Borneói ködfoltos párduc - mondja az a pasi, aki a halottakkal ijesztgetett. 

- És most, mi lesz... velem? - kérdezem, előre rettegve a választól, hogy valami ketrecbe zárnak,mint egy kísérleti patkányt.

- Nem sokára felkísérünk a végleges, kollégiumi szobádba, és holnap meg is kezded a tanulmányod az Akadémián.

Nyelek egyet, sokadjára a mai nap folyamán. Olyan különösen hat rám ez a pár szó. Szinte érzem a kimondatlan dolgokat. Tudom, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, mint ahogy azt állítja ez a doki, vagy ki. 

- Gyere velem - mondja Samantha egy műmosollyal.

Elindul az ajtó felé, én pedig vonakodva követem, mivel vasmarokkal szorítja a csuklómat. Gondolom nincs kedve velem többet szarakodni. Mielőtt még kilépnék az ajtón visszapillantok a brigádra, de már rég nem rám figyelnek, biztos én is csak egy vagyok nekik a sok közül.

Samantha szövevényes folyosókon vezet végig ismét, majd lépcsők tönkelegén. Úgy érzem majd' leszakad a lábam, pedig igazán jó kondiban vagyok, elvégre én vagyok a pompom csapat kapitánya... pontosabban csak az voltam, mert én gyakorlatilag nem létezek. 

Azt hiszem végre felérünk az alaksorból. Végre látok ablakot. Odakint sötétedik, vajon hány óra lehet? Néhányan lézengenek erre, csak páran vesznek észre. Szerencsére sehol egy egyenruha. Nem tudom, hogy egyáltalán nincs, vagy csak már vége van a tanításnak. Pásztázom a diákokat, mintha keresnék valakit. Talán egy kicsit várom, hogy felbukkanjon Darren. 

Samantha újabb lépcsőhöz vezet. Minimum három szintnyit megyünk fel. Ezen az emeleten még többen vannak, főképpen lányok. Itt már nem lógok ki annyira az "öltözékemmel", mert sokan flangálnak csak egy szál törölközőben. 

A folyosó végéhez vezet, a legutolsó ajtót nyitja ki nekem.

Leesik az állam.

A szoba egyik fele pontosan olyan, mint az otthoni szobám. Minden olyan, mint volt, még a fényképeim is a helyén vannak. A táskám az ágy végén van. Az én részem van a szoba végén, a másik oldalon pedig, fehér alapon fekete, kék és pink csíkok ízlésesen elrendezve a falon, feketére festett nehéznek tűnő fabútorokkal. Az ágyon egy fekete, halálfejes táska.

Az én ágyamhoz megyek, és rávetem magam. Szinte érzem az otthonom illatát. Könny szökik a szemembe. Tudom, hogy ez nem az én igazi szobám, ez csak egy gyenge illúziója, és tudom, hogy soha többet nem mehetek haza, mert azt se tudnák, hogy ki vagyok, de mégis jó itt. Mintha hazatérnék. 

Oldalra pillantok, és szerencsére már nincs itt Samantha. Nem szeretném, ha látna sírni. 

A kézfejemmel megtörlöm a szemem, és még most is fekete csíkot hagy a sminkem a kézfejemen. Atya ég, hogy nézhetek ki?...

A szekrényhez megyek, és belenézek. Minden ruhám itt van. Felöltözök egy egyszerű fekete mackóba, meg egy barna pólóba. Hát, néztem már ki jobban is, ez akkor körvonalazódik bennem még jobban, amikor belenézek az egész alakos tükörbe. Az arcom sápadt, a szemem alatt pedig hatalmas foltokban elkenődött a sminkem, mint egy panda.
Levetem magam az ágyamra, és azon nyomban el is nyom az álom.

Az ajtó nyitódására ébredek. Egy pillanatig várom, hogy Liv rám rontson, de ez persze elmarad. Az már nem az én életem. Már egy másik ember vagyok, ha az vagyok egyáltalán.
Az ajtó felé pillantok. Egy fehér köpenyes férfi és egy hosszú szőke hajú lány jön be. A csaj korombeli lehet.
Felülök.
- Áh, látom te már megérkeztél - mondja nekem a faszi. - Dr. James vagyok, ő pedig a szobatársad Rachel. 
A csaj, Rachel végignézi a szekrényeit. Szerintem leltárt készít a cuccairól.
- Holnap nyolckor kezdődik a tanítás, fél nyolcig készüljetek el - mondja a doki. - Samantha és én majd eljövünk értetek, és elvezetünk titeket az óráitokra. A fürdőszoba és a Wc a folyosó másik végén van.

Meg sem várja a választ, hanem itt is hagy minket.
Rachelre pillantok, ő visszanéz rám. Azt hiszem, mind a ketten arra várunk, hogy a másik kezdeményezzen. Nos, nekem nincs kedvem beszélgetni, szóval az én kezdeményezésemre várhat.
Habár, ahogy most nézem, elég morcos képet vág, nem úgy néz ki, mint akinek annyira barátkozni lenne kedve.
Az egyik fiókomhoz megyek, és kiveszem belőle a tisztasági cuccaimat. Mind egy kisebb táskába van berakva. Megragadom, veszek elő egy törölközőt, és kimegyek, hogy megkeressem a fürdőszobát.
Nem nagy munka megtalálni, ott van, ahol Dr. James mondta. Igazából semmi különleges nincs benne, pont olyan, mint  a többi nyilvános fürdő. Undorító. A csapokat és a zuhanyzókat egy amolyan pult féleség választja el.
Csak páran lézengenek itt, de észre sem vesznek.
A zuhanyzó részhez megyek, összesen tíz fülke van, öt-öt egymással szembe. Mindegyiknek tejüveg fala van, de csak az egyik nincs behúzva, jobbról a legutolsó. Odamegyek, és bemászok. Csak most jut eszembe, hogy fel kellett volna vennem egy strandpapucsot. Na, mindegy, remélem nem kapok el valami gombát.
Behúzom magam mögött az üveget, csak résnyire hagyom nyitva. Levetkőzök, és a cuccaimat kiakasztom a falon lógó fogasra. Remélem senki nem lopja el.
Megnyitom a csapot, és a képembe fröcsköl egy nagy adag hideg víz. Bassza meg! Gyors feltekerem a melegvizes csapot is, de erre tűzforró víz záporozik rám pár percen belül. Hát ez így kurva jó lesz.
Akármit csinálok, sehogy sem tudok egy normális hőmérsékletet beállítani, így inkább hideg vízbe tusolok, mint, hogy megfőjek a víz alatt.
Azt hiszem ez életem eddigi legrövidebb zuhanya, pedig párszor már használtam ilyen nyilvános zuhanyt, sokat jártam táborba.
Gyorsan megtörölközöm, és magamra kapom a ruháimat, szerencsére egyiknek sem kelt lába.
Kifele tartok, közben a törölközőmmel a hajamat törölgetem. Nem figyelek oda, hogy merre megyek, így sikeresen nekimegyek egy köntösös csajnak.
- Bocsi - mondom, majd a választ meg nem várva kislisszolok.
Gyorsan visszamegyek a szobámba.
Rachel nincs bent. Annyira nem zavar, sőt örülök az egyedül létnek. Tudom, hogy most már nem sírhatok, mert nem vagyok itt egyedül, ráadásul nem akarom püffedt szemekkel kezdeni az első napomat az új életemben. Megszárítom a hajam, be állítom a telómon az ébresztőt, majd újra lefekszek aludni.

Reggel egy farmert, meg egy lila blúzt veszek fel a fekete topánkámmal. Felkenek magamra egy jótékony sminket, mert a tegnapi bőgésemnek még van következménye, ráadásul jó adag karikával is rendelkezem. Feltűnik, hogy Rachel nincs a szobában.
A táskámhoz nyúlok, és előkeresem belőle a flaskámat. Megrázom, csekkolom, hogy mennyi van benne. szerencsére még majdnem tele van, olyan négy deci lehet. Tudom, hogy spórolnom kell vele, mert ilyet többet nem szerezhetek, de meghúzom. Sosem szoktam suliban inni, de ezt a napot tudom, hogy nem bírnám ki józanul. Még egyszer a számhoz emelem, amikor nyílik az ajtó.
Ledermedek, biztos vagyok benne, hogy Samantha az, vagy a doki.
- Mondd, hogy nem üdítő van abban - mondja a "látogató", én pedig felengedek, mert rájövök, hogy ez a hang ismeretlen. Lenyelem azt az egy kortyot, majd elrakom az üveget.
Rachel jött vissza, egy szál törölközőben áll ott. Pokoli mázlista, rohadt jó alakja van.
- Mi? - kérdezek vissza. Nem válaszol, csak a szemét forgatja. Jó, ha így állunk.
A flaskát visszarakom a táskámba, azt pedig bezárom az éjjeli szekrényembe. A kulcsot a zsebembe rejtem.
Kopognak.
- Nyitva van - mondjuk egyszerre Rachellel, aki idő közben felöltözött, és most a sminkét csinálja.
Dr. James jön be, nyomában Darrennel. Mosolyog. Idejön hozzám, és leül az ágyamra.
- Darren leváltotta Samanthát, mondván, hogy ő majd körbevezet téged, úgyis jobban örülnél egy korod beli idegenvezetőnek - mondja Dr. James.
- Tényleg jobban örülök neked, mint Samanthának - mondom egy félmosollyal a srácnak.
- Hoztam neked valamit - mondja, és a kezembe nyom egy celofánba csomagolt szendvicset.
- Köszi - mondom, és kicsomagolom, és azonnal bele is harapok. Csak most esik le, hogy borzalmas éhes vagyok, nem is tudom, hogy mikor ettem utoljára. - Ez életmentő volt - mondom neki teli szájjal, magasról téve arra, hogy milyen gusztusosan nézhetek így ki.
Elneveti magát. - Szívesen. Még emlékeztem, milyen farkas éhes voltam, amikor idekerültem.
Amíg megeszem a szendvicset csend van, csak a nyeléseim hallatszódnak. Máskor ez zavarna, de nem most.
- Mehetünk? - kérdezi Darren.
- Persze - mondom.
Ketten kimegyünk, magukra hagyva Rachelt, meg Dr. Jamest.
- Itt az órarended, Samantha küldi - mondja, és a kezembe nyom egy papír lapot.
Felnyögök, de elveszem tőle.
- Milyen nap van ma? - kérdezem.
- Kedd .- feleli. Az órarendre pillantok. Amint megpillantom az első órám felnyögök.
- Na, mivel kezdesz? - kérdezi vigyorogva. Látom az arcán, hogy tudja, csak azt akarja, hogy kimondjam.
- Matek. - A hangom minden lelkesedés mentes. - Azt hittem ettől megszabadultam.
Felnevet. - Hát, rosszul hitted. Na, gyere, körbevezetlek.

3. Lélekgyilkos nap - Rachel

Alig hogy kimondom, újabb lépések hallok. Benyitnak. Dr. James jön vissza, de egy másik, maszkos férfival.
- Úgy látszik máris szabadult fel hely,  szóval gyertek vele. Megyünk a tesztelésre - mondja kedvesen.
A hercegnő engedelmesen leugrik az ágyról. De én nem mozdulok.
- Rachel, neked is jönnöd kell! - mondja.
- Egy frászt! Én nem megyek semmilyen buzi tesztre! - mondom nyomatékosan - Az egyetlen ahová menni fogok az el innen - folytatom hűvös hangon - Nem fognak kísérleti patkányt csinálni belőlem, neeem azt nem hagyom - mondom.
Az őr megindul felém. Ellököm magam és talpra ugrok az ágyon. Majd le ugrom az ágyról, szembe az őrrel. Megfogja a csuklómat, és Dr. James felé húz, bár meglepő de nem rángat. Próbálom tartani magam, fékezni, megvetem a lábaimat, de erősebb. Mikor oda érünk, mellé és a hercegnő mellé, meg áll, de nem engedi el a kezem. A szabad kezemmel, könyökkel belevágok a csuklójába, mire egy furcsa morgással, elenged, hátrébb lépek. Felém közeledik. Magam elé emelem a két kezem, mintha félnék tőle. Elkapja őket, mire én is megmarkolom az ő csuklóját. Mindkét kezénél fogva,megrántom, kissé előre, de főleg lefelé, a térdem már lendül is, és gyomron térdelem, Össze görnyed, de nem engedi el a kezem. Majd kiegyenesedik, és szinte villám mozdulattal, mögém kerül, és mindkét kezemet hátra csavarja, de nem olyan durván mint számítok rá. Maga előtt irányít vissza dr. James mellé. Dacosan vicsorítok.
- Egyet jegyezzenek meg! Nem maradok itt a maguk kényük, kedvére. Azt hitte egy percig is elhittem azt amit mondott?! Tény hogy elgondolkoztam rajta, de ilyen nincs! Nem létezik, és nem is fog, természetesen nem, csak ha maguk vagy valaki más bele avatkozik. De tudják mit. Valahogy eltűnök innen! Vagy lelépek, vagy meghalok, de hogy nem állok a maguk rendelkezésére az is biztos! - mondom dacosan.
A dühöm elvakít. Elvesztettem az amúgy állandó hidegvéremet. Aggodalom csillan Dr. James szemében.
- De hiszen segíthetnél a családodon, és más embereken - próbálkozik kedvesen.
Keserű nevetés tör fel belőlem.
- Úgy látom nem volt elég alapos a kutakodásuk utánam. Elraboltak úgy hogy semmit sem tudnak rólam, csak azt a látszatot ismerik amit akartam hogy mindenki lásson körülöttem. Az hiszi érdekel hogy meg védhetném a családom? Ez akarja felajánlani nekem? Hát nagy pofára esés! Nem érdekel. Nem egy boldog, szerető családban nőttem fel. Az csak a látszat. Amióta a húgom megszületett, engem anyám kiutált a családból. Gyűlölt, engem, utálta hogy nem egy lányos kis pláza picsa lettem, pont amilyen ő és a húgom. Apával voltam el jól, de ő meg túl elfoglalt volt, de ő biztatott. Ezért maradtam velük. Egyedül voltam a legnehezebb időszakomban, ez azért nagyon meg változtat egy tízen éves gyereket. De tudja mit? Még a szerelmemmel sem tud meg zsarolni, vagy rábeszélni erre, mert ami nincs azzal nehezen. Egyedül voltam, vagyok és leszek is! Mindenki védje meg magát! Aki nem bírja ezt megtenni az nem érdemli meg az életet! Persze ezt azért én is csak a saját súlycsoportjával szemben tartom igaznak. Szóval kár a gőzért. Csak fölöslegesen tépi a száját. Nem hatnak meg a szavai. Maga szerint hogy nőhet fel egy rengeteg érzelemmel teli 10 éves ha születik egy húga, meghal a nagypapája a szülei a húgára koncentrálnak és ahogy nő egyre jobban kiszorul a családból? A nagyszüleiből már csak a mamája éj akihez fordulhat az évek alatt. Majd ő is meghal 15 éves korában, és végleg egyedül marad. Az anyja olyanokat vág a fejéhez amit szülő a gyerekét bántalmazónak mondana csak. Sehogy! Csak úgy élheti túl, ha lekapcsolja azt a kis kapcsolót, és kioltja érzelmeinek fényét. Máskülönben felemészti a magány, a bánat a szomorúság, az el nem sírt könnyek és végül felnőtt korára drog függő lesz, vagy teljesen megtébolyodik és öngyilkos lesz. Ezért mondom, hogy ne próbálkozzanak az érzelmeim manipulálásával, mert ami nincs azt nem is lehet piszkálni - fejezem be, a hangom fagyos és betölti az egész szobát.
Minden megdermedt tőle. Dr. James, de még a katona is.
- Otthon mindig az irtó pici, állandóan besötételt, vagy túl meleg vagy túl hideg kis szobámba zárkóztam, önszántamból. Azt mondják a legjobb katona is megtörik, egy kicsi, sötét, és magányos helyen. Egyedül, bezárva - mondom még utoljára, és ördögi, kissé felsőbbrendű pillantással mérem végig a körülöttem állókat. Három dermedt arc mered rám.
Dr. James szóra nyitja a száját.
- Ne - előzöm meg - Nem kel a sajnálata, se a szánalma.
Végül feleszmél a dermedtségből, és meg indul a folyosón. Az őr még mindig hátra fogja a kezem, de lényegesen finomabban. Össze vissza kacsázunk, a folyosókon, ajtókon keresztül, mikor megállunk végre egy ajtónál. Dr. James benyit és mind bemegyünk rajta. Egy nagy tornaterem szerűség van berendezve, mint egy háborús kórház, még régen, csak sokkal jobb felszerelésekkel. Fehér köpenyes emberek rohangálnak, és utcai ruhások pedig az ágyakon ülnek, fekszenek, vagy éppen fehér köpenyesekkel lófrálnak. Sok tekintet átvillan rajtunk, majd vissza ugrik és megbámul, engem. Ahogy szétnézek, kevés olyan utcai ruhás van aki legalább hasonló ruhákat visel, de egy sem olyat mint én. Dr. James egy üres ágyhoz vezeti a csajt. Engem meg az őr vezet egy nem túl messze lévő szintén üres ágyhoz. Nem szól egy szót sem, leültet. Újra szétnézek, mit használhatnék fegyverként, de semmi sincs a fehér ágyon, meg túl sokan lennének ellenem itt.
- Milyen szarságot fognak most tenni velem? - kérdezem az őrt.
De nem felel. Ránézek, ő meg rám. A szájára mutat majd megrázza a fejét. Nem látom az  arcát, csak a száját és a szemeit. Csak sóhajtok egyet. De ekkor meg érkezik Dr. James.
- Most vért fognak venni tőled - mondja.
- Ó, legalább addig sem, valami cuccot nyomnak belém - mondom gúnyosan.
Amúgy is éles a nyelvem, de most a dühöm még jobban felvágja. Dr. James aggodalmasan, vonallá préseli ajkait, és az őrre néz, aki a szemébe néz, de nem csinál semmit. Ekkor megérkezik a nővér, vagy mi, és megfogja a bal karom hogy kicsit kitapogassa a vénám.
- A jobb kezemen talán meg is találja - vetem oda.
Mindig is a jobb kezemből vettek, mert a ballon nem bírták biztosra kitapogatni, és nem akartak mellé szúrni. És én sem akartam hogy mellé szúrjanak.
A nővér elkezdi tapogatni a másik könyök hajlatom, és már veszi is elő a spray-t amivel lefertőtleníti, majd belém szúrja a tűt, és le csapol két kisebb adagot. Majd el megy, Dr. James kíséretében. Nézelődöm, mikor valami az ölembe esik. Lenézek, egy lap az. Megnézem mit írtak rá.
Nagyon éles a nyelved kislány. És jól harcolsz. Sajnálom, hogy így kell beszélnünk, de néma vagyok. Nem szokásom csak így beszélgetni az újoncokkal, de te jóval másabb vagy. Egy kissé csúnya, de jól olvasható, férfi kézírás volt. Felnézek az őrre, és kissé mosolyog.
- Nekem meg nem szokásom vad idegenekkel beszélgetni, de a helyzet másabb - mondom, de ezt most nem sértésnek szántam.
Ki kapja a lapot a kezemből, és újra firkál rá. Mikor befejezi vissza adja a kezembe.
Hogy tanultál meg így harcolni? Mert ez nekem igazából egyik sportágra sem hasonlított, amit produkáltál, mikor el hoztunk ide. Basszus teljesen kiütöttél három jól képzett emberünket. Fele akkora vagy mint ők, és jó pár évvel idősebbek is. Ahogy el elolvasom, mosolyogok. De hamar le hervad a mosolyom.
- Nem sportból küzdök. Hanem, olyan társaságban nőttem fel ahol megkövetelték hogy megvédjem magam. Nem magát akarták 10 éves korában megerőszakolni, és azutáni években ahogy nőttem, kénytelen voltam megvédeni magam. Anyáék egy ügyről sem tudnak. Magamtól tanultam ki a dolgokat, a tapasztalataim alapján, a saját káromon tanultam. Mivel fiúk között nőttem és éreztem jól magam, így mindig késznek kellett lennem, nem hagyhattam hogy játszadozzanak velem. Végül olyan leckére tanítottam őket, hogy aztán a játszadozás öröme nálam lehetett, csak én ezzel nem éltem - mondom a mondókámat ami teljesen igaz is. - De bocsánat, kicsit elszaladt velem a ló, a mondókát illetően - teszem hozzá.
Egy mosoly kíséretében biccent. De megint elveszi a papírt.
Elismerésre méltó. Csak ennyi áll a végén. Ki kapja a papírt a kezemből, ekkor meg érkezik Dr. James.
- Nem egészen mentek simán a dolgok azért tartott eddig, de végül sikeresen meg állapítottuk, hogy mester vagy - mondja mosolyogva.
- Ja szóval valami fegyveres cuccot fognak beadni nekem? Vagy kiképeznek fegyverek használatára, hogy szuper hülyeségeket csináltassanak meg velem? Mert akkor elég hülyeség van a fejemben, nem hiszem hogy ennek helyet tudok már szorítani - mondom ártatlan arccal.
Dr. James csak néz rám, az őr meg megpróbál elfojtani egy mosolyt.
- Gyere megyünk a következő tesztre, ami kimutatja milyen fegyverhez értesz - mondja és megindul.
Követem, és az őr is engem, bár most már nem feszíti hátra a kezem, de a vállamon van a keze. Folyosókon egy másik hasonló terembe jutunk ami kisebb mint az előző, és egy nagy képernyő van az egyik falra erősítve, középen egy fémtál, aminek tartójához rengeteg vezeték vezet a monitortól.
 Egy férfi már van bent.
- Ó, köszöntelek a mesterek teszttermében - mondja, kissé túl vidáman.
A tálhoz sétálunk.
- Add a kezedet - fogja meg a kezem Dr. James.
Mielőtt reagálhatnék, már egy apró vágás szalad végig a csuklómon. Szinte alig érzem.
- Csöpögtess a tálba némi friss vért - mondja, de bátorítóan mosolyog.
Úgy teszek a hogy mondja. Az férfi aki már bent volt, hoz egy zsebkendőt, amit rászoríthatok.
A sötét képernyő világítani kezd. Majd egy egyszerű google-os kép jelenik meg ami több fegyver van.
- Szóval fegyver mester - állapítja meg a férfi.
- Rendben - mondja Dr. James - Mehetünk tovább, a következő tesztre - mondja és már kifelé is tart. Újabb kanyargós folyosókon jutunk el egy nagy kétszárnyas fehér ajtóig. Belépünk, az előzőnél is kisebb szobába érünk, ahol van pár fehér szék. Az őr int hogy leülhetek. Így is teszek. Hamarosan egy nő áll meg előttem, kedves arccal.
- Ezt idd meg - csilingeli, és egy kávés pohár nagyságú poharat tart elém, amiben királykék színű lötty van. Pont mint a koktélok némelyike.
- Na, most már le is akarnak itatni? - kérdezem.
A nő, nem bírja elfojtani mosolyát.
- Nem, ez előhozza a képességedet. Idd meg kérlek - mondja kedvesen.
Vállat vonok, és legurítom. Nem valami jó, de nem is brutálisan szar az íze. Kis idő múlva, jön megint a nő. Int nekem, és én odamegyek ahol ő van, a szobában elhelyezkedő másik ajtóhoz, ami pontosan szemben van azzal amin bejöttünk.
- Bemehetsz - mondja.
- De mit kezdjek bent? - kérdezem.
- Bent majd megjelenik egy valami, és azt le kell győznöd, az egyik falra végig, az összes létező fegyver fel van akasztva, válassz és azzal harcolj, ne aggódj, amelyik a legszínpatikusabb azt használd, ha véletlenül elejted, vagy kiveri az ellenfeled a kezedből, nem csak egy van a fegyverekből - magyarázza.
Mi a franc?! harcolni küld...
Benyitok az ajtón, bemegyek, és az be is záródik mögöttem. Szétnézek. Egy tornaterem szerűségben vagyok, csak lelátó és bordás falak nélkül. Az egyik oldalon megpillantok egy üvegfalat, ami mögött ott áll az őr, a nő, és Dr. James. Tovább nézem. Megpillantom a hosszú fegyverekkel teli falat. Odakocogok. Szemre vételezem őket. Ami feltűnik, hogy nincsenek lő fegyverek. Majd valami fekete izé megjelenik a terem közepén.
Ez az amiről beszélt? Biztos...
Gyorsan lekapok párdarab dobócsillagot és a farzsebembe dugom. Kis tőröket a cipőm két szárába, kunai-t a nadrágom derekába. Két boxer-t a másik farzsebembe rakok. Egy kardtokot dobok a hátamra a benne lévő karddal együtt, majd a következő fegyverhez lépek, egy kasza az. A szörny felé fordulok, ami neki iramodik. Én is felé rontok, egy gyors láb csellel kitérek előle és hátulról sújtok le rá a kaszával, és teljesen átszúrom rajta, elkezd zizegni, majd szétpattan és nem marad belőle semmi. Az üveg felé pillantok, de ekkor megjelenik újra a kör közepén. Azonnal kiüti a kezemből a kaszát, és én hátraesem, neki vágódom a falnak. Nem tudom, mit adtak, de jóval erősebbnek érzem magam. Összekapom magam és előrántom a kardot, két kézzel markolom meg. Az izé nekem ront, de én is neki, és mielőtt hozzám érhetne a mellkasába döföm a kardot. Gyorsan elengedem a kardot és hátra lépek. Ismét megjelenik. Előkapom a négy dobó csillagot és szép sorban belédobom. Újra szétrobban, meg is jelenik. Közelebb megyek és kunai-kal  a falhoz szegezem és egy kis tőrrel leszúrom. Szét robban, de meg jelenik középen. Elő kapom a két boxer-t és azzal rontok, neki, még mielőtt ő rontana nekem. Egyikkel a torkánál vágom meg, a másikkal, a szíve helyére döföm. Ismét szét robban, és a robbanás kirepíti a kezemből a boxer-eket. A maradék két tőrömet kapom elő és hátrálok. Megjelenik újra. A háta mögé sietek, de lecsap rám, a földre esek. Rám veti magát. Oldalba szúrom a tőrrel, és átfordítom magunkat. Én vagyok felül, és a szívébe állítom a tőrt, leugrok róla mielőtt szétrobbanna. A fal hoz sietek, mert nincs több fegyverem. Két sait kapok le, amit a két bakancsom szárába tűzök, és a kezembe veszek egy nunchaku-t. Hátulról lopózok a szörny mögé és megfojtom a nunchaku láncával, a robbanása ismét kirepíti a kezemből a fegyveremet. Előveszem a két ninja sai-t. Támadásra kész pozícióban várom hogy megjelenjen. Megjelenik, és ezúttal gyorsan le is csap, de keresztül szúrom a kezén az egyik asi-t a másikat, gyorsan a nyakába döföm. Szétrobban és én rohanok az új fegyverért. Egy láncos sarlót szemelek ki. Megfogom a két végét és várom a szörnyemet. Megjelenik. Eldobom mellette az egyik sarlómat, megrántom a láncot és a sarló a hátát veszi célba, de kitér, ekkor a kezemben marad végével átdöföm a hátát. Elengedem a fegyverem és sietek másikért. Egy íjat veszek le nyilakkal. Az egyik sarokba állok a nyilat bekészítem, kifeszítem az íjjat, és becélzom a kör közepét. Megjelenik, oldalt áll nekem. Fütyülök egyet. Felém pillant, de én már ki is lőttem a nyilat, ami a halántékába áll bele. Jézus ez itt már brutális volt. A fegyveres falra nézek, de nem találok több olyan fegyvert amit ne használtam volna. Még egy nyilat készítek és várom, hogy megjelenjen, de nem történik semmi. Benyit valaki. Felé fordulok. Az őr fel tartja a két kezét, megadóan. Leeresztem az íjat. Odajön, kiveszi a kezemből és kifelé vezet. Kívül már Dr. James vár.
- Miért használtál annyi fegyvert? - kérdezi.
- Miért ne? Jó volt mindegyik. Nem is tudom, valami hajtott hogy mindet használjam - mondom az igazságot.
- Hihetetlen. Mindegyik fegyverre száz százalékos a tesztje. Bárki lehet az alakváltója - mondja az őrre pillantva.
Ezek után, csendben egy új szakasz felé vezetnek. Mire elérünk az ajtóhoz, a fáradtság hullámokban tör rám. De még így is felismerem a szobám majdnem pontos mását az elém táruló szoba felében. A másik felében egy elég puccosnak tűnő, szobát pillantok meg.
- Nos, feküdj le, aludd ki magad. Ez a kollégiumi szobátok. Mostantól ez az otthonotok. - mondja Dr James.
A szobában már ott a másik lány is.
- Elkezditek a tanévet, és a gyakorlást, na meg a partner választás is megkezdődik. Fél nyolcra érted jövök és körbe vezetlek.