7. Bemutatkozás az új suliban - Rachel

Sziasztok! Itt van az új rész! Sajnálom, hogy sokat kellett rá várni. Remélem azért tetszeni fog:) Jó olvasást!
Szoni.

- Egyébként én Josh vagyok, balra Andrew, jobbra Harvey - mondja a középső.
Csak bólintok.
- Nem sokan mernek beszólni Carry-nek, de még kevesebben tudják így leoltani - vigyorog Andrew.
- Hát, már pedig engem se ő, se más ne piszkáljon. Majd pont egy ilyen kis ribi lesz az aki nekem beszólogat? Ugyan – vigyorgok.
- Ejha. Ez igen - Josh füttyent egyet.
- Egyébként én E/3 -as vagyok - mondja vigyorogva Josh.
- Én E/4- es - mondja Harvey.
- Én pedig E/2 -es - vigyorog Andrew.
- Neked Rachel mi a besorolásod? - kérdezi Harvey.
- Elméletileg 0 - mondom óvatosan és lesütöm a szememet.
- Mi?! - egyszerre rikoltanak fel.
Előveszem a papíromat, kikeresem és megmutatom nekik.
Leesik az álluk.
- Bocs skacok, én lépek, mert még visszamegyek a szobámba - mondom, miközben elrakom a papíromat.
Egy kurta bólintás a válaszuk.
Intek és elviharzok. Elindulok a szobám felé, de aztán meggondolom magam, mivel a fiúkkal némi időt elbeszélgettem, nem vagyok biztos benne, hogy megtalálom a termet csengőre.
Némi bolyongás után sikerül megtalálnom a megfelelő termet. Belépek, és minden tekintet rám szegeződik, egyet kivéve. A az ablak felőli hátsó sarokban ül egy srác, ő egyedül észre sem vesz. Mondjuk be van dugva mindkét füle, nem csoda, hogy nem tűnik fel neki. Felmérem a termet. Tipikus amcsi filmes egyszemélyes padok, csak ezek a földhöz vannak rögzítve. Iseul és Amy jönnek oda hozzám.
- Na csajszi, három üres hely van, ahol egyáltalán nem ül senki - tájékoztat Iseul.
- Ajtó felőli oszlop, harmadik sor vagy ablak felőli második oszlop hetedik sor, vagy ablak felőli oszlop hatodik sor - sorolja Amy.
- Azt hiszem ablak felőli oszlop hatodik sor lesz a nyerő – mondom.
- Noel előtt? Ááá kislány bele választottál. Noel elég veszélyes - mondja Iseul és eltűnik a vidámság az arcáról.
- Mi az hogy veszélyes? Csak nem öl meg - hülyülök, de nem nevetnek.
- Nem tudhatod - csak ennyit felel Amy.
Iseul sóhajt egyet.
- Figyelj Rachel, ez nem egy normális suli, itt igen gyakran párbajoznak egymással a diákok. Ezek a bizonyos párbajok a tanárok felügyelete alatt történnek, de közel sem sérülés mentesek, a tanárok csak azért vannak, hogy leállítsanak valakit, aki megvadul egy párbajon, nehogy meg ölje a másikat. De volt már rá precedens, hogy a halál küszöbéig verték egy párbajban - mondja Iseul.
- Hű, ez durva, de ennek mi köze van az én helyemhez? – kérdezem.
- Hát az, hogy Noel az osztály másik nullása - vágja rá Iseul.
- Várj, ki a másik? Mármint Noel-en kívül? - kérdez közbe Amy.
- Hát Rachel! - vágja rá Iseul.
- Hogy?! - rikkant Amy.
- SSS! - intem le.
- Komolyan? - halkít a hangján.
- Igen. Én ott voltam, amikor oda adta a papírját a tesitanárnak. - mondja Iseul.
- Hűű. Akkor ezért nem akarod, hogy oda üljön? - kérdezte Amy Iseult.
- Jaa - feleli Iseul.
- Most már értem, én azt hittem, hogy csak szimplán nem akarod, mert hát Noel, az....az....az Noel.
- Bocsi, csajok hogy bele szólok, de beavatnátok? - kérdezek közbe.
- Nos, arról van szó, hogy két legerősebb...nos..őő - nem fejezi be a mondatát Amy.
- Arról van szó, hogy valószínűleg, neked ugrana - fejezi be Iseul.
Csak kérdőn nézek rájuk.
- Haj, itt nagyon fontos a hierarchia. A gyengébb tart az erősebbtől és ennek megfelelően is bánik vele. Eddig még nem volt konkurencia nullás téren, így Noel viszonylag keveset párbajozik, csak néhány lázadó hívta ki, akiket könnyedén elvert. De így, hogy érkezett még egy nullás, ki tudja, hogy fog reagálni - oktat Iseul.
- Aha értem – mondom.
- De még nem vett észre téged - mondja Amy.
A beszélgetésből leszűrve az a srác Noel, aki nem nézett rám, mikor beléptem, és elé akarok én beülni. Aki szintén nullás besorolású, mint ahogy én is. Noel-re pillantok. Ugyan úgy ül, mint amikor bejöttem. Valami végig fut bennem. Egy fura érzés, ösztön. Jobban megnézem. Ugyan azt látom, ül pont, ahogy eddig is.
....
Nem, mégsem. Egy dolog szemet szúr.
- Észre vett - jelentem ki.
A két lány ijedten néz rám, majd Noel-re.
- Miket beszélsz? Pont úgy ül, ahogy eddig is - hitetlenkedik Amy.
- Nem. Mikor bejöttem, mindkét füle be volt dugva. Most az egyik fülese lóg - mondom
A két lány el kezdi szugerálni. Egy mosoly villan át az arcán.
- Basszus - suttogja Iseul.
A két lány megdermed.
Csak figyelik a srácot. De az csak fogja a fülesét, és visszadugja. Ránk se hederítve.
- Fúúú, halljátok, meg állt bennem az ütő - mondja Iseul.
Megszólal a csengő.
Iseul és Amy a helyükre sietnek. Én úgy döntök, hogy kitartok a kiszemelt hely mellett. Szóval beülök Noel lé. Előpakolok matekra. Egy fiatal huszonéves nő ront be a terembe.
Sziasztok! - köszön - Mindenki a helyére és kezdjünk! – vezényel.
Hát nem így képzeltem el a matektanáromat az biztos. Azért valami durvábbra, vagy tekintélyesebb tanárra számítottam.
- Ebben az osztályban is van egy új diák ugye? – kérdezi.
- Igen. Én vagyok - teszem fel a kezem lazán.
- Értem. Rachel jól mondom?
- Igen - felelek kissé unottan.
- Nos, én Clarissa Menot vagyok, matek és olasz tanár. De neked csak matekot tartok. Hogy állsz vele?
-  Hát tűrhetően – mondom.
Nem fogom égetni magam azzal, hogy az igazat mondjam, kitűnő voltam. Ezért is lehettem olyan laza az órákon.
- Hát, majd meglátjuk - ennyit mondott és már kezdte is az órai anyagot.
Sinus és Cosinus.
Hát mi még azért nem tartottunk itt, de hát mindegy.

Kicsengőkor már nagyon unom a fejem. Viszonylag hamar meg értettem az anyagot, szóval az óra vége unalmasan telt. Mindenki szinte ki ugrik a padból, a tanár is azonnal ki megy a teremből. Elő halászom az órarendemet és megnézem mi a következő órám.
- Olasz jön, és nem itt leszünk - lép hozzám Amy.
- Aha.
- Ahogy látom a haladó csoporthoz tartozol - bök az órarendemre.
-Biztos...
- Igen biztos. Gyere én is odatartozok, meg mutatom hol van - mondja kedvesen
- Okés - elrakom a cuccom és követem Amy-t.
Egy nem messze lévő terembe megyünk. Néhány ismeretlen arcot látok. Ők nem voltak az osztályban.
- Te ezek kik? - súgom Amy-nek.
- Ja olaszon ugye csoportbontásban vagyunk, és egy másik osztály haladó olaszosaival vagyunk együtt, mivel ők sincsenek túl sokan és mi se, így egybe csaptak minket a B osztállyal - magyarázza.
- Itt oda ülünk ahová szeretnénk. Az olasztanárunk egészen kedves, másrészt, meg ugye mondta Iseul a hierarchiát. Nos Az E osztály van a legmagasabban a diákok közül természetesen, szóval mi választunk először helyet és a B-sek meg oda ülnek ahol hely marad – mondja.
- Ja, vágom.
- Oké, hova akarsz ülni? – kérdezi.
- Leghátra! - vágom rá.
- Jó.
Hátra vándorolunk. A leghátsó sorközepére bevágódok. Amy pedig a jobb oldalamra ül. Előszedem az olasz cuccomat, majd a táskámat lerakom magam mögé a földre.
Csengő előtt nem sokkal jön be a terembe Noel és utána, pedig Josh-ék.
Amy és az én legnagyobb meglepetésemre Noel beül mellém, mellé Andrew és Harvey, Amy mellé pedig Josh.
Amy idegesen pillog mellettem. A szemem sarkából Noel-re lesek, de csak ül bedugott fülekkel. Semmi reakció. Teljesen átlagos. Most nem is érzek semmit. Visszafordulok Amy- hez és legyintek egyet.
Megszólal a csengő. Még néhány B-s vonul be a terembe, de a tanár sehol.
- Szokott egy kicsit késni - mondja Josh, mikor az órára pillantottam.
- Aha. Szerintem senki nem bánja - teszem hozzá.
- Ja főleg én nem - fordul hátra az előttem ülő koromfekete hajú srác.
- Egyébként William vagyok és az osztálytársad. De szólíts csak Will-nek - villant egy mosolyt.
Visszamosolygok rá.
Éppen mondanám a nevemet, de Will meg előz.
- Rachel. Tudom - Még jobban vigyorog.
Én is jobban mosolygok.
- Buongiorno! - köszön a tanár.
Will gyorsan előre fordul. Mivel mindenki felállt ezért én is felállok.
- Buongiorno - köszön vissza az osztály.
- Sedetevi (Üljetek le) - mondja a tanár.
- Hallottam érkezett egy új diák, igaz? – kérdezi.
- Igen - teszem fel a kezem.
- Láthatom a papírodat? – kérdezi.
- Igen - felelem, és fel állok, kikászálódok a sorból, menet közben előhalászom a farzsebemből, és a kezébe adom.
- Szóval, Rachel. Jól van – mondja, és vissza adja a papírt.
Visszaülök a helyemre, és ezzel kezdetét veszi az óra.
Tényleg rendesnek bizonyul a tanár. Annyira nem unom magam, annak ellenére, hogy ezt az anyagot már vettük. Néhányszor felszólít a tanár, könnyedén megoldom a feladatot, bár azért apró hibákat is vétek
Ez az óra viszonylag hamar eltelik. Kicsengőkor elköszön a tanár, ér már pakolunk is.
- Amy milyen óra jön? – kérdezem.
- Hát.... - nem igen akarózik neki válaszolni.
- Most jön a java - mondja Will.
Kérdőn nézek rá.
- Most önvédelmi jön - nyögi ki Amy.
- Te vagy a friss hús. Igen csak kóstolgatni fognak. Készülj fel - mondja Andrew.
A folyosón sétálunk, ami dugig van. Feltűnik, hogy nem a tornaterem felé megyünk. Inkább nem szólok, csak tudják hova kell menni.
- Ja, biztos ki fognak hívni - mondja Josh.
- Na, hurrá - szarkasztikus a hangom, mire elkezdenek nevetni.
- Hé, Amy, Rachel! Várjatok! - hallatszódik az ismerős hang.
Hátra pillantunk, és Iseul kocog utánunk.
Kissé lihegve ér hozzánk. Majd tovább indulunk.
- Jaj, Rachel, nagy újság, hallottam a pletykákat, elég sokan gondolkoznak a kihívásodon – siránkozik.
- Na, végkép hurrá! - már-már csöpög a szarkazmus a hangomból.
- Carry biztosan kihív - teszi hozzá.
- Aha. Mit lehet róla tudni? – kérdezem.
Valahogy egy kicsit deja vu érzésem van. A rendes suli után is voltak ilyen balhéim. Még így, hogy tudom, hogy igazi éles fegyverekkel kell egymásnak esnünk, nem, egyszerűen nem idegesít.
- Hogy tudsz ilyen laza maradni? - szinte visít Iseul.
- Nem tudom. Régen is voltak hasonló ügyeim - vonok vállat, és ezzel lezártnak tekintem ezt.
- De visszatérve valami? – kérdezem.
- Hát fegyvermester és ninja sait használ. Viszont nem lehet tudni azt, hogy rendes fegyvert használ e vagy Ashley- t az alakváltó társát - mondja Amy.
- Ja és vigyázz a kis tőrökre, az mindig van nála - teszi hozzá Andrew.
- Bent találkozunk! - köszönnek el a fiúk.
Észre sem vettem, de megérkeztünk. Mert itt két ajtó van. Az egyik a lányok a másik a fiúk ajtaja. Iseul-al és Amy-vel bemegyek az öltözőbe. Pont ugyan olyan, mint a tesiterem-é csak itt egy szekrény valamivel szélesebb.
- Csajok, még nincs szekrény kulcsom – mondom.
- De, ugyan az nyitja, ami a tesis szekrényt. A száma is ugyan az - mondja Iseul.
- Ja. Oké.
Megkeresem a 22-est. Elő dúrom a kulcsomat, és kinyitom. Benne egy teljesen más féle ruha vár. Egy fekete, fura anyagból készült overál szerűség. Nagy nehezem összerakom, hogy hogyan is van. Fura. Megnézem, ez kimondottan harci ruha. Rengeteg tok, zseb, akasztó van rajta. A szekrényben találok még egy övet, amihez hozzá vannak erősítve combtokok. Ja és egy nagyszerű magas szárú fekete fűzős cipő.
Iseul-ra és Amy-re pillantok, ők is befejezték az átöltözést. Még néhány csaj jött be amióta mi megérkeztünk. Amint látom senki nem díjazza.
- Hát gyönyörűen nézünk ki, mondhatom - jegyzem meg.
A két lány csak mosolyog rajta.
- Ajánlom, hogy kontyba fogd a hajad, mert akkor nem fogják lemetszeni - tanácsolja Iseul.
- Lemetszeni? - kérdezek vissza.
- Igen. Nem fogja le vágni egy kósza vagy szándékos fegyver sem. - mondja, és odalép, hogy segítsen szoros kontyba rendezni nagy loboncom.
- Köszi - mondom, mikor elkészül.
- Nincs mit.
- De visszatérve. A nyakadnál a csatot csatold össze, még ha kényelmetlen is. Mert amint összecsatolod, egy fura, mezőt vagy mit hoz létre, ami nem engedi a fegyvereket a fejedhez. Mint egy nagy bubi. De a kilógó hajadat nem védi semmi. Ez amolyan láthatatlan gömb, talán valamit érzel belőle, amikor átnyúlsz rajta, de a fegyvereket nem engedi át. Mer az alapszabály: Fejre és nyakra nem támadsz! Ez persze csak a párbajokra igaz. Ez amolyan védelem. Mint ahogy a ruha is. Például a fontos szerveid körül a lehető legerősebb a páncélod, tehát ez azt jelenti, hogy kimondottan e fegyverek ellen lett kitalálva, képtelenség ott átszúrni, viszont jelzi, hogy hol kapott találatot. Meg van az a bizonyos találat szám amely, automatikus vesztés. Ja, és attól, hogy nem kapod be igazán a találatot, a fájdalmat, azt érzed, attól nem véd meg, ahogy az ütésektől sem - fejezi be a kiselőadását Iseul.
- Öhm... Rachel amúgy te mi vagy? Mester vagy fegyver? - kérdezi Amy.
- Mester – mondom.
- És mi a fegyvered? - kérdez tovább.
- Hát...ő... nem mondták meg.... az az igazság azt mondták, hogy minden fegyverre 100%-os lett a tesztem - mondom kissé félénken
A két lánynak elkerekedik a szeme, de rajtuk kívül, még páran felkapják a fejüket.
Megszólal a csengő, és bevonul Carry és a hiénái. Persze már teljesen beöltözve.
Amy egészen közel lép.
- Ha valamelyik kihívód úgy dönt, hogy a társával kíván megküzdeni ellened, akkor neked is kell egy ideiglenes alakváltó társ. Ha szeretnéd, lehetek én. Egy hármas szintű hosszú kard vagyok. - mondja Amy
Elég fura volt azt hallani, hogy "kard vagyok".
- Az jó lenne.
- Oké ezt megbeszéltük. Még annyit, hogy ne lepődj meg, Én tudok hozzád úgy szólni, hogy kívül, nem hallatszódik, de te hallani fogod - mondja
- Jóó.
Elkezdünk bevonulni a terembe. Én hülye otthagyom a lapom a nadrágzsebembe ezért vissza fordulok. Kocogva utol érem a többi lányt. Egy hatalmas ablaktalan beton és kő építményben találjuk magunkat. Semmi nincs bent. A fiúk többsége már bent van.
Belép a tanár is. Egy magasabb izmos férfi, fekete hajjal és sötét szemekkel. Az arca nem tűnik túl vészesnek. Nem úgy, mint a tesi tanár.
- Jó napot - egyként az osztály.
- Sziasztok.
- Nos, ki az új diák? – kérdezi.
- Én vagyok - rakom fel a kezem.
- Szeretném látni a papírodat. - mondja teljesen normális hangnembe.
Meglep, de elindulok felé. Kezébe adom és megvárom, amíg végig futja.
- Rachel, jól mondom?
- Igen.
- Én Roger vagyok az önvédelmi, erőnléti, és fegyverhasználati edző.
Bólintok.
- A lényeg Rachel, fegyvermester, mi ez? - kérdez bele - Erről tudsz valamit? - mutatja alapot.
Az a bizonyos rész: "Mester fegyver típusa/fegyvere: Bármely fegyver és fegyver típus."
- Nem fűztek hozzá, mikor végeztem a teszttel, annyit mondtak, hogy minden fegyverre 100%-os lett a tesztem – mondom.
- Értem. Ez hihetetlen, igazi ritkaság - mondja és talán egy halvány elismerés érzek a hangjában.
Bár az se kizárt, hogy csak én érzem így.
- Nos még egyszer. A lényeg, Rachel, fegyvermester, nincs meghatározott fegyver típus és fegyver, és nullás rang - sorolja hangosan.
Visszaadja a lapot és megfordulok, hogy visszamenjek a tömegbe, de mindenki meglepet arccal, egyesek leesett állal néznek.
Na most kezd el égni a bőr az arcomon. Legszívesebben lehajtanám a fejem, de nem teszem. Inkább még jobban kihúzom magam és gyorsa Iseul és Amy mellé lépek.
- Nos, akkor kezdjünk is bele - mondja Roger "tanár úr".
- Edző! Én szeretnék párbajozni Rachel-le! - teszi fel a kezét Carry
Nah, nem úszom meg.
- Biztos? - kérdezi az edző.
- Igen biztos.
 - Én is! - teszi fel a kezét az egyik fiú.
- Te is Mark? - kérdezi az edző.
- Igen - felei a srác, ezek szerint Mark.
- Hát jó - egyezik bele a tanár.
Egy gyors bemelegítés után kivonul az egész osztály a tanár után, egy másik fehér helyiségbe, ahol van egy üvegfal és a mögött egy szintén fehér fal.
- Nos, Carry lesz az első, és nem viheted a partnered! - mondja az edző.
 Én és Carry az edzővel vissza megyünk a terembe. Roger edző eltűnik valahova, és ekkor hirtelen zúgás támad, és egyszerre több minden kezdődik. Az üveg elől eltűnik a fal és látni az osztályt, és azzal szemben meg előbukkan egy pontosan ugyan olyan fegyveres fal, mint, a tesztelésen.
Visszatér az edző.
- Rachel gyere ki, addig Carry kiválasztja mi fog neki kelleni. Én meg elmagyarázom a szabályokat – mondja.
Így követem, ki a folyosóra.
- Nos, az első és legfontosabb szabály, hogy nem támadsz nyakra se fejre. A második, hogy ezt - a nyakamhoz nyúl és becsatolja a ruha nyakát - mindig csatold be, mert fontos – mondja.
- Igen, a lányok nagyjából elmagyarázták, az a lényege, hogy megvédi a nyakam és fejem – mondom.
- Pontosan. És lényegében ennyi. A szabály. Bármikor cserélhetsz fegyvert a falról, bármit használhatsz, senki nem fog hozzátok szólni, esetleg én, ha vége. De azért legyél észnél! Fájni fog a találat. Annyira azért még egyikük se profi, ahogy te sem vagy az. Hagyatkozz az ösztönödre - fejezi be, és megindul visszafelé. Követem.
Carry épp két tőrt tűz a még üres tokokba. A két sai nyele kilátszik.
- Válasz fegyvereket - mondja a tanár és Carry -vel megy ki.
A fegyver arzenálhoz megyek. Valami elkezd futkosni bennem, száguld az ereimbe, betölti az elmémet. Érzem a változást.
Sai, két vékony nem túl hosszú fegyver, közelharcra jó. Valamint a kis tőröket el lehet dobni. Más nagy fegyvert nem láttam. Messziről kell támadnom. Kis tőrök kellenek, egy hosszú kard, és láncos sarló.
Rengeteg kis tőrrel tömöm meg a tokokat, de kettőt a jobb cipőm szárába csúsztatok, az övembe kunai- kat tűzök, a hátamra egy kardot tokostól, és a láncos sarlót a kezembe.
Még az íjon gondolkozom. De belép tanár úr és Carry.
- Gyertek középre - mondja a tanár.
Beállunk, úgy három méterre egymástól.
- Mind a ketten készen álltok? - kérdezi a tanár.
Carry kezei a sai-k markolatain. Haránt terpeszben áll és kissé elöl a testsúlya. Azonnal támadni fog.
- Igen - vágja rá.
- Igen – mondom.
E igazítom a sarló láncát, majd jól meg markolom a markolatot.
- Akkor kezdhetitek. Harc! - az edző elhátrál.
Carry nekem ront, ahogy vártam. A sarlókkal hárítom, oldalt lépek, ezzel előre billen. A háta felé lendítem a sarlót, azonnal, megfordul, és félre üti a felé száguldó fegyvert. A láncnál fogva vissza rántom a kezembe. Pillanat alatt összeszedi magát, kivár. Támadok. Lesújtok az egyik sarlómmal, de simán védi. Hátra szökkenek. Most ő támad. Felém szúr, mindkét sai-val, felre ugrok előle, de azonnal kapok az alkalmon, felé lendítem az egyik sarlót ami rátekeredik a csuklóira. Megrántom a keze, ugyan kicsúszik a hurokból, de a két sai röppen a kezéből. Még meg sem fogom a sarlóm markolatát, éles fájdalmat érzek a bal karomnál. Eltalált egy tőrrel. Szóval akkor dobálózol? Jól van. Visszarakom a sarlót a megfelelő tokba és előveszek jó pár tőrt. Ismét felém dob, de ezúttal több repül egymás után. Hasra vágódom, hogy elkerüljem, őket. Ekkor még több repül felém, arrébb gurulok és igyekszem fel tápászkodni. Végre sikerül is, megfogom az első tőrt, neki iramodok jó öt méterre tőle, és olyan gyorsan kezdek el futni körülötte amennyire csak birok. Sorra dobálom belé a tőröket. Ő is dobál felém, de szinte mind elszáll mögöttem. Mikor már sokadik kört is lefutottam, és kezdek szédülni, feltűnik, hogy elfogyott a kis tőröm, még kettő van a cipőszáramnál. Ezeket még nem használom fel. Carry felé iramodok, elkerülöm a felém száguldó apró, vékony pengéket. Meglököm, hasztalan, lendül a lábam és kirúgom az egyik térdét, előre bukik. Fél térdre esik, előkapom a cipőszárból a pengémet, és a torkára teszem. Várok. Tanár úr megszólal-e. Nem. Teszi. Carry épp az utolsó tőréért próbál nyúlni, de én gyorsabb vagyok, a szabad kezemmel kikapom és szívtájékon a mellkasához vágom. A penge ugyan lepattan, de a találat fájdalmas.
- Elég! - hallom meg az edző hangját.
Elengedem. És eldobom a kezemben maradt tőrt.
- A nyertes Rachel – mondja, és a vállamra teszi a kezét.
Carry magában dühöng.
- Menjünk vissza az osztályhoz, ott megnézhetitek a találatokat - mondja az edző.
Csak bólintunk, és követjük.
Az osztály újong ahogy belépünk. Megpillantom a szemben lévő falon a két ember formát, amiken piros foltok világítanak. Gondolom a találatjelző.
- Az Rachel és az Carry - mutatja az edző.
Nos igen Carry jóval többet kapott, mint én.
- Most már én következek! - szólal meg Mark - De én a társammal szeretnék ellene harcolni – teszi hozzá.
- Nos - hezitál a tanár.
- Hát legyen. - egyezik végül bele - De előtte egy gyors ivó szünet, had fújja ki magát - int, hogy mehetek.
Kimegyek, Amy és Iseul is velem tartanak.
Beérve az öltözőbe, a csaphoz megyek és iszok, majd a lányokra nézek. Feltűnik, hogy Iseul valahogy más.
- Valami baj van? - kérdezek rá.
- Hát, mondhatjuk így is - feleli kurtán.
- Na, mi az? – kérdezem.
- Hát...tudod...az van....h-hogy én vagyok Mark partnere - nyögi ki.
Lesokkol, amit hallok.
- MI? - kérdezek vissza.
- Bizony, én vagyok az - egyre halkul a hangja.
Veszek egy mély levegőt, majd szép lassan kifújom.
- Szóval ellened fogunk párbajozni - szúrja közbe Amy.
- "Fogunk"? - ismétli Iseul
- De te.... na ne, te tetszel Rachel ideiglenes partnere - esik le Iseul-nak.
- Hú gyerekek, úgy érzem itt lesz minden – mondom.
- De amúgy Iseul az egy kasza alakváltó - tájékoztat Amy.
- Hűűha. - csak ennyit mondok
- 3-as erősségű, Mark pedig 2- es - mondja Amy.
- Nah, még jobb. Az előző se volt egyszerű menet, nem hogy ez - mondom kissé lehangoltan.
- Ne légy már ilyen, adjatok bele mindent, te 0-ás vagy ő pedig 2-es azért az sokat jelent - biztat Iseul.
Csak bólintok, és visszaindulunk az osztályhoz.
Jaj, ez érdekes lesz, egy hosszú karddal egy kasza ellen. Ó, öcsém. Hurrá, megint futkorászhatok, össze vissza, mert csak így lesz esélyem ellene. Kemény meccs lesz az egyszer biztos.

6. Bejelentés - Sheila

Belépek a terembe. Persze Darren ide nem jöhet velem, mivel két évfolyammal feljebb jár, vagy mi. Lényeg az, hogy nekem mennem kell matekra szívni, ő meg valamilyen harcos órán vesz részt. 

Alig vannak bent páran, úgy tízen lehetnek, mivel még nem kezdődött el az óra. Észre sem vesznek, én is csak gyorsan beülök hátra, egy üres padba. Amerikaias elrendezése van, vagyis négy oszlopba rendezett egyszemélyes padok. Csak a filmekben láttam ilyet eddig. 

Lehajtom a fejem a padra, a vörös hajam szétterül a padon. Imádom ezt az eredeti árnyalatát, örülök, hogy a természet ilyen kegyes volt velem. Behunyom a szemem. Nem akarok aludni, igazából csak pihenni akarok. Fárasztó volt a tegnap, ráadásul túl sok volt a lelki megrázkódtatás. Jó lenne valaki olyannal megbeszélni, akit igazán ismerek, és megbízok benne. Az egyetlen ilyen ember Liv volt az életemben, de persze nem hívhatom fel, vagy mégis? 

Előveszem a telefonom, és kikeresem a számát. Egy próbát megér. 

Tárcsázok, kicseng. 

Idegesen várom, hogy abbahagyja a sípolást. Igazából legbelül abban reménykedem, hogy nem veszi fel, mert nem is tudom, hogy mit mondanék neki, de persze a vágyaimat most sem hallgatja meg senki, a harmadik csöngésre felveszi. 

- Haló! Ki az? - kérdezi. Már az is, hogy hallom a hangját, már az is feltölt egy kicsit, mégis összeszorul a gyomrom.

- Szia Liv - szólok bele, de a hangom bizonytalan, nem olyan, mint amilyennek akarom. 

- Ki az? Honnan ismer engem - ingerültebb a hangja, tudom, hogy gyűlöli az ilyen"átveréseket".
- Sheila vagyok - mondom, a hangom gyenge. Behunyom a szemem, hiszen tudom, hogy nem emlékszik rám, de muszáj volt tennem egy próbát.
- Sarah, te vagy az? - a hangja ingerültebb. - Te dinka, ne szórakozz velem, semmilyen Sheilát sem ismerek. - Könnyek tolulnak a szemembe. Szörnyen fáj, hiszen ő volt a legjobb barátnőm, most pedig nem is emlékszik rám. Valószínűleg Sarah a legjobb barátnője, akit egy héttel ezelőtt még nekem szidott, hogy mekkora kurva.
- Elnézést, téves - mondom, magamat is meglepve azzal, hogy egyáltalán tudok beszélni, anélkül, hogy a hangom elcsuklana.
Kinyomom, azután lefekszek a padra. Szeretnék sírni, de tudom, hogy nem lehet, mivel még mindig egy zsúfolt teremben ülök, nem a szobám másolatában.
- Sosem sikerül, mintha teljesen kitörölték volna az agyát.
Összerezzenek a hangtól. Vér tolul az arcomba, hogy valaki végignézte az összeomlásom.
Felpillantok. Egy alacsony, rövid barna hajú lány áll mellettem. Halványan mosolyog rám. Én is próbálom viszonozni, de nem nagyon sikerül, nincs kedvem mosolyogni.
Lerogy a mellettem lévő padba. - Ariana vagyok - mondja, és kinyújtja felém a kezét. Kezet fogok vele, habár számomra elég idegen ez az üdvözlési forma, túlságosan... felnőttes, pedig évek óta nem éreztem magam ennyire elhagyatott gyereknek, mint most.
- Sheila vagyok - mondom.
- Tudom, ritkán érkeznek új diákok, pláne nem három egyszerre. A szüleidet hívtad, vagy a fiúdat?
Túl bizalmasnak érzem ezt a témát, de én akartam valakivel beszélgetni, megkaptam. - A fiúm, pontosabban az ex fiúm egy izomagyú seggfej, a szüleim meg tipikus angol arisztokraták, mindig csak az üzlet. A legjobb barátnőmmel akartam beszélni, de azt sem tudta, hogy ki vagyok. - Magamat is meglepem ezzel a nagyfokú őszinteségemmel, de azt hiszem ezt a pár korty nyelvoldó pálinkának titulálom.
- Angol vagy? - vágja rá a csaj egyből. Talán van egy kis halvány ausztrál akcentusa is.
- Félig - mondom. Összeszorul a gyomrom az olasz nagyszüleim gondolatára. Hiába találkoztam velük ritkán, nagyon hiányoznak, már. Főleg úgy, hogy csak két hét lett volna hátra  két hetes itáliai kiruccanásomig. - Apa Toszkána északi részéről származik, az ő szülei még most is ott laknak.
Felharsan valamiféle induló, mint a régi időkben játszódó filmekben a harcra hívó kürt. Olyan húsz másodperces lehet. A többieket nem nagyon zavarja, ugyanúgy beszélgetnek, a legtöbben a padokon ülnek.
- Ez a becsengő - mondja Ariana. Valahogy gondoltam.
Nyílik az ajtó, és egy huszonöt körüli nő jön be. Meg is lepődök rendesen, hiszen matektanárra nem ilyen fiatal valakire számítottam. Ő alig öregebb nálam.
- Sziasztok - mondja. - Üljetek a helyetekre, ne vesztegessük az időt.
A táblához megy, majd végig néz rajtunk, a tekintete megállapodik rajtam. - Te vagy Sheila igaz?
- Igen - mondom
- Clarissa Menot vagyok, matek-olasz tanár, mind a kettőt én fogom neked tanítani. - Na ne! Tényleg végig kell hallgatnom a makogásukat?! Ez így rosszabb lesz, mint a spanyol. - Hogy állsz ezzel a két tantárggyal?
- Öhm... - Na erre mit mondjak?! - Beszélek olaszul, a matek meg úgy-ahogy megyeget. - Na jó, ez egy elég nagy csúsztatás, de jobb nem az igazsággal kezdeni.
- Tényleg? - kérdezi olaszul. - Mennyire beszélsz?
- Igen, apukám olasz, és én is rengeteg időt töltöttem Itáliában, a nagyszüleimnél. A vezetéknevem a Cannavaro is olasz. - Reflexszerűen váltok egyik nyelvről a másikra.
- Oh, akkor neked nem sok új dolgot tudok tanítani. Szinte akcentus nélkül beszélsz.
Elmosolyodom.
- Na, most, hogy ezt megtárgyaltuk, kezdjünk is bele a matekba - vált vissza. Ariana rám pillant, azt hiszem elismerést látok a tekintetében. - Mi most a sinus, cosinus függvénynél tartunk. Vettétek már?
Jaj! Ezt de utálom. - Igen vettük.
- Rendben.
Belekezd az anyagba, én pedig próbálom nem megfojtani magam. Gyűlölöm a matekot.
Kicsengőkor a többiek felpattannak, és a táskájukba pakolnak. Én, mivel nem hoztam táskát csak állok ott.
- Jössz? - kérdezi Ariana. Bólintok.
Kimegyünk a teremből, átverekedjük magunkat a diákseregen. Felfele indul, én pedig követem.
Azt hiszem, kiköpöm a tüdőm. Felmentünk vagy öt szintet, mire elértünk a biológia laborhoz. Egy nagy fa ajtó van ezen a szinten. Bemegyünk.
Hatalmas terem, középen háromszemélyes padokkal. A fal mentén végig formalinban ázó állatok vannak, különböző üvegekben. Elég undorító. A tábla mellett különböző plakátokon állatok anatómiai rajzai. Elég furcsa összhatást kelt, kicsit úgy érzem magam, mintha valami Frankeinstein laborjában lennénk.
- Figyelj, ülj le hátra, mivel itt meghatározott ülésrend van - mondja Ariana, és leül az első padba.
Mindenki helyet foglal, én pedig leülök a soron következő sorba.
Rosszabb így, hogy senkivel sem tudok beszélgetni, nem érdeklek senkit. Egyedül vagyok, és egyedül is maradok.
Megszólal a csengő. Abban a pillanatban, amint elhallgat, kivágódik az ajtó, és egy köpenyes, hatvanas nő jön be, és becsapja maga után az ajtót. Az alap duruzsolás megszűnik, síri csend lesz.
Még én is kihúzom magam ültömben, ösztönösen.
A tanári asztalhoz megy, és lecsapja a füzetét az asztalra.
- Hol tartottunk a múlt órán? - kérdezi.
Az egyik srác óvatosan felteszi a kezét. 

- Anatómia, az emberek legsebezhetőbb pontjai. 

- Rendben. Vegyétek elő a füzetet, és folytatjuk az anyagot. 

Mindenki jegyzetelni kezd. Engem, mintha észre sem vett volna. Azt hiszem, el kell kérnem majd valakitől az anyagot.

Az előttem ülő lány gyors lerak elém egy lapot és egy tollat. 

- Köszi! - suttogom. 

Gyorsan írni kezdek. 

Majd' leszakad a csuklóm. Annyit diktált a tanár, szinte egész órán, nagyon is gyorsan. Még csengő után pár perccel is mondja, majd nagynehezen abbahagyja. 

Összehajtom a papírt, és a hátsózsebembe csúsztatom. Visszaadom a csajszinak a tollát. Ő rám mosolyog, majd kiiszkol a teremből. Nekem sincs kedvem maradni, eléggé hátborzongató ez a terem, na meg a tanár is. Már az ajtónál tartok, amikor utánam szól. Utánam, meg Ariana után. Azt sem tudtam, hogy engem észtevett-e egyáltalán, de úgy látszik, hogy igen.

Ariana és én összenézünk, Majd visszavonulunk a tanári asztalhoz. 

- Sheila - kezdi a tanár. - Nem tudom, hogy tudod-e, de minden állatalakváltónak el kell mennie arra a területre, ahol az állata él, és kapcsolatot kell teremtenie vele, hogy azzal tudjon edzeni. Ez a kiképzésed egyik alappillére. Veled fog tartani Ariana, és két idősebb srác, akiknek szintén abban a környezetben él az állata, mint a tied. Pénteken, egy órával az órák után indulunk. Én leszek az egyik kísérőtanár. Bármi kérdés? 

- Hova megyünk? - kérdezem előre félve a választól, már a teszt eredményének ismeretében is. 

- Batu szigetének dszungele. 

5. - Nehéz kezdés - Rachel

Halihó Mindenki!
Őszintén sajnálom hogy eddig várakoztattalak titeket, gondolom senkit nem érdekel az ok amiért nem írtam , ezért ezzel nem is terhellek titeket. Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást mindenkinek, és remélem tetszik a rész. :) Szoni :)

Mielőtt kimegy a kezembe nyomja az órarendemet. Hihetetlen. Hogy bírtak ilyet összeállítani egyáltalán? Kedden tesivel kezdek, majd utána matek, olasz, önvédelmi, erőnléti edzés. Szent isten milyen óráim vannak? Mi az az f.m. edzés? Mindegy.  Fáradt vagyok. A másik csaj szinte azonnal ki is megy a szobából.előkotrom a táskámból a mosakodó felszerelésemet és el indulok megkeresni a fürdőt.

Pontosan ott találom ahol, kell lennie Dr. James szerint. Befelé menet, nekem jön valaki. Épp csak hallok egy "bocsi"-t, de már el is viharzik. Ch. Mindegy. Nem akarok balhét csapni....máris. Lesz még rá lehetőség. Be állok az undorító, tejüveges szabad fülkébe és gyorsan letusolok.

Nagyjából tíz perc múlva pizsiben osonok vissza a szobánkba. Már majdnem sötét van kint. Beslisszolok az ajtón. Bent már teljesen sötét van. Egyenletes szuszogást hallok, azon kívül semmit. Csendesen az ágyamhoz megyek, elő dúrom a mobilom, és állítok egy ébresztőt. Ezek után végre vízszintesbe helyezem magam. Mint akit fejbe lőttek, úgy nyom el az álom.

Olyan szar, mikor olyan jót alszol, és megszólal az ébresztőd. 

Félkómásan megkeresem a szundi gombot, és próbálok visszaaludni, de mire végre összejönne, újra szól a telefonom. Ezúttal leállítom, és erőt veszek magamon, és kényszerítem magamat, hogy üljek fel és szállja ki az ágyból. Tapad rám a pólóm az izzadságtól, ezért elmegyek lezuhanyozni, újra.

Se a fürdő felé menet-, se a fürdőben nem látok egy árva lelket sem. Nyugodtan lezuhanyzom, majd törülközőbe tekert testtel, visszaslattyogok a szobánkba. Visszafelé azért látok már pár pizsiben szállingózó emberkét. 

Benyitok, és ekkor megpillantom a szobatársam, amint éppen egy flaskát húz meg. Vagy is csak húzna meg, ha nem dermedt volna le időközben.

- Mondd, hogy nem üdítő van abban - mondom neki.

- Mi? - tér vissza a kábulatból, de csak a szememet forgatom.

Pillanatok alatt felöltözöm. Egy fekete pánt nélküli felül szegecses, hasvillantós toppot, és egy koptatott farmer rövid nacit veszek fel. Ezek után már neki is látok füstös, durva sminkemhez.

Éppen az utolsó simításokat végzem, mikor kopogtatnak.

A csajjal, akinek még mindig nem tudom a nevét, egyszerre szólunk ki.

- Nyitva van.

Dr. James és egy számomra ismeretlen srác jön be az ajtón. Gyorsan felkapom a sulitáskámat, ami iszonyatosan nehéznek bizonyul, mikor kinyitom megértem miért. Drága akárkik megtömték a tankönyveimmel. Kicibálom azokat amik nem kellenek a mai napra és az ágyamra hajigálom őket, majd felkapom a vékony anyagú, térd fölé érő fekete csizmámat, meg a fekete bőrdzsekimet. Vállamra dobom a táskám, ami lényegesen könnyebb lett, és a rám váró, doki felé fordulok.

- Mehetünk? - kérdezi.

- Ja, asszem igen - felelem és mellé lépek.

- Jó. Tessék. - Kezembe nyom egy szalvétába csomagolt szendót.

- Waa, köszönöm - mondom és már neki is kezdek.

- Nincs mit. - Csak ennyi a válasza.

- Most hová megyünk? - kérdezem két falat között.

- A tesi teremhez, az első órád testnevelés - feleli, és ekkor mint a villámcsapás eszembe jut, hogy nincs nálam tesi felszerelés.

- Ne aggódj, mindent, most fogsz megkapni. A tornazsákodat, a tesi és edző felszerelésedet is - mondja Dr. James, mikor megpillantotta az arckifejezésemet.

Egy meg könnyebülő sóhaj szakadt ki belőlem.

Egy hosszú hatalmas ablakokkal kirakott folyosón haladunk végig. Akár csak a filmekben, hatalmas régi építésű várak, kastélyoknál lehet ilyet látni. a folyosó végén két ajtó van nyitva előttünk.

Megállunk előttük és meglepetésemre, balra is van egy nagy kétszárnyú ajtó, ami nyitva áll és az udvarra nyílik. Vagy is gondolom hogy az udvarra.

- Rachel, kicsit durvább tesi órára számíts az átlagnál. Te 9. E osztályos  vagy ezt ne feledd. Az E, mint Elit, ezért lehet hogy kissé piszkálni fognak, mert nem veszünk fel akárkit az E-be, és te még később is érkeztél. Majd óráid után, megkereslek, és odaadom a céduláidat,  addig is, ezt mutasd be a tanáraidnak - mondja és a kezembe ad egy A/4-es lapot. - Az adataid vannak rajta - teszi hozzá.

Bólintok és a farmerem zsebébe szuszakolom. Már fordulnék meg, mikor még hozzáteszi.

- Ne lepődj meg a furábbnál furább dolgokon. - Ismét csak bólintok.

Megfordulok és a LÁNYOK feliratú ajtó felé indulok. Benyitok és egy öltörő tárul elém. Páran már vannak is bent.

- Hali - mondom félhangosan.

- Hali - hallom a válaszokat, többnyire egyszerre.

- Te vagy az új csaj? - kérdezi egy hosszú fekete hajú, magas, vékony csaj.

Viszonylag barátságosnak néz ki. Japán lehet. Bár ahhoz kissé túl magas. Mindegy. Már teljesen át van öltözve, a tesi felszerelésébe.

- Igen, a nevem Rachel - mondom és egy kis lágyságot is viszek a hangomba.

- Tiszta menő neved van - mondja egy másik lány aki most bukkan fel egy másik ajtó mögül és éppen a copfját igazgatja.

- Ja, szerintem is - teszi hozzá a fekete hajú csaj.

- Egyébként, én Amy vagyok és ő pedig Iseul - mondja a barna, felkötött hajú csaj és a fekete hajúra mutat.

- Szép nevek. Az Iseul az milyen név? - kérdezek rá, ismerősen cseng, de nem vagyok biztos benne.

- Kóreai - feleli Iseul.

- Ja, értem, akkor ezért volt ismerős a hangzása - mondom.

- Ismerős? - lepődik meg.

- Ja, azért mert bírom a K-pop- ot, Kórea tini vagy fiatal sztárjai.

- Hű, itt nem sokan ismerik őket, ezzel most megleptél - mondja mosolyogva.

Csak egy mosollyal felelek.

- Egyébként, merre találom a tanárunkat? - kérdezem.

Egyként fordulnak felém.

- Ne akarj vele találkozni - mondja Amy.

- Sajnos, muszáj lesz, mert egy ezt be kell mutassam neki, kettő, még nem kaptam meg a torna felszerelésemet - mondom.

- Az milyen papír? - kéred rá Iseul.

- Azt mondta Dr. James, hogy az adataim vannak rajta, és a céduláim helyett ezt kell bemutatnom a tanáraimnak - magyarázom el.

- Ja értem. Viszont azt ne villogtasd, mert nemsoká jönnek az osztály ribancai és azok előszeretettel, kötnek bele mindenkibe, nehogy elvegyék tőled - figyelmeztet Amy.

- Azt próbálják meg - szűröm a fogaim közt.

- Na, gyere elmegyek veled a tanár úrhoz - ajánlja fel Iseul.

- Oké. köszi - mondom és utána megyek.

Iseul, bevezet a tornaterembe. Hatalmas. Sokkal nagyobb mint amekkorákat eddig valaha is láttam. Iseul karon ragad, így vissza esek a kábulatból, a lelátó felé vezet, és ekkor megpillantok egy férfit. Olyan 177 cm-re saccolom, köpcösebb, és olyan 40 körüli lehet. Komoly képpel. Nem valami fényes az első benyomása.

- Próbálj meg minél tisztelettudóbban beszélni vele. Akkor talán normális lesz - figyelmeztet Iseul, mielőtt hallótávolságba kerülnénk.

Meg hallhatta közeledő lépteinket, mert felénk pillant.

- Jó reggelt tanár úr! - köszön illedelmesen Iseul.

- Jó reggelt. - igyekszem tisztelettudó lenni, mondjuk nem szokásom így beszélni a tanárokkal, de még most ki kell tapasztalni a határokat, de valahogy van egy olyan érzésem, hogy itt nem lehet annyira vagánykodni az órákon. De ez majd kiderül.

- Reggelt lányok. Mit szeretnétek? - kérdezi érezhető felsőbbrendűséggel.

- Tanár úr, nem tudom tájékoztatták-e hogy új diák érkezik az osztályba. Ő itt Rachel az új osztálytársunk - mutat rám Iseul.

Gyorsan előhalászom a zsebemből a papírt amit, Dr. James adott, és odanyújtom a tanárnak.

- Dr. James azt mondta, hogy ezt adjam oda minden tanáromnak, mert a céduláimat csak délután kapom meg -teszem hozzá.

Egy lekicsinylő tekintet kíséretében el veszi a papíromat.

- Rachel Dorsey. 16 éves, és 9. E osztályos tanuló. Igaz? - kérdez vissza.

- Igen - erősítem meg.

- És a besorolásod....hol is van? Áh meg van... nullás? - kérdezi hitetlenkedve.

Nem értem a helyzetet. Miféle besorolás? És nulla? Egy nagy nulla? Ennyi? Ezt nem hiszem el...

Iseul-ra pillantok, de lesokkolva  néz a tanár úrra.

- Nos, rendben, várjatok egy percet, hozok kulcsot az öltözőszekrényedhez, abban van a tesi és az edző cuccod - mondja és elviharzik.

- Iseul miféle besorolás ez? - kérdezem halkan.

- Hát bonyolult elmagyarázni, a lényeg az hogy 5-től 0-ig van a skála és az 5 a leggyengébb és a 0 a legerősebb. Igazság szerint nem tudjuk pontosan hogy mik a feltételek ezeknél a besorolásoknál, csak azt hogy minél kisebb a szám a céduládon annál erősebb és jobb. Bár eleve az E osztály leggyengébbjei erősebbek, mint mondjuk az A legerősebbjei. Bár ritkán de előfordul, hogy egy egy elit elbukik így ki is esik az E -ből - fejezi be, mert megjelenik a tanár.

- Parancsolj - nyomja a kezembe a kulcsot - És igyekezz, mindjárt kezdődik az óra - teszi hozzá.

- Köszönöm - mondom, és Iseul-al a nyomomban elsietek. Iseul előre megy, mikor rossz irányba akarok menni. Menet közben megnézem a szekrény számomat. 22. Iseul-étól nem messze meg is találom az enyémet. Kinyitom, és megpillantom a szépen belegyömöszölt tesi zsákot. Kiborítom a padra a tartalmát. Egy fehér, piros szegélyes egyen póló és piros, fehér szegélyes egyen rövidnadrág. Egy fekete egyen cipővel. Sőt még  két hajgumi is van benne és egy pár fehér zokni. Gyorsan magamra kapom a ruhámat, a zoknit és a cipőt. Jönnek még be páran az öltözőbe. Köszönök nekik is. Néhány fura pillantás kíséretében visszaköszönnek. Amy- hez lépek.

- Van itt valahol egy tükör? - kérdezem.

- Ott, a zuhanyzónál - mutat a bejárat melletti ajtóra.

- Köszi - mondom és odaindulok.

A tükör előtt összefogom a hajam egy lófarokba, bár az elöl a hol rövidebb a hajam, ott nem ér bele így az arcomba hullik. Egyre hangosabbak a lányok az öltözőben. Egy kis igazítás után visszasétálok, és egy rakat új csajt látok, már tesi cuccban feszíteni.

- Hé, csajok! - visítozik az egyik.

Szinte az összes újonnan érkezett csaj felé, majd felém fordul.

- Te lennél az új csaj? - nyávogja a sokaság közepén álló nem sokkal magasabb barna hajú csaj.

- Igen - bólintok.

- Rachel igaz? - nyávogja egy másik.

- Ja - vetem oda.

Elég idegesítő a nyávogásuk. Mindegy. A többi lánnyal ott hagyjuk őket. Besétálunk a tornaterembe, ahol már jó sok fiú bent van.

- Hé, te, szerintem rossz helyre jöttél, most az E osztálynak lesz tesije, nem az A-nak - szól utánam valamelyik, és már be is toppannak a terembe.

- E osztályos vagyok, szóval nem, nem jöttem rossz helyre - vágok vissza.

Erre elkezdenek vihogni. Mint valami gégerákos hiéna falka, komolyan fülsértőek.

- Te E osztályos? Kizárt - nyerít megint a középső.

Erre néhány fiú is nevetni kezd.

- Emós törpéket nem vesznek fel az E-be - vinnyog egy másik, mire ismét elkezdenek vihogni.

Na itt már végképp röhögni kezdenek a fiúk is.

- Hát pedig még is, és különben meg, nem lehet mindenki vihogó, alak nélküli, gégerákos hiéna hangú ribi. - Az amúgy is rövid rövidnadrágot felhúzzák ameddig csak lehet, hogy biztos ki-ki villanjon a seggük. Mi mások lehetnek ha nem ribik?

Na erre aztán végkép hangos röhögésbe kezdenek a fiúk, de még Iseul és Amy is.

Köpni-nyelni nem tudnak ennek hallatán és csak úgy vörösödik a fejük a dühtől.

- Te kis.. - mondja a középső és nekem ront.

Elkapja a hajamat és azt kezdi el cibálni, mire felkiáltok. Baromira fáj. Jobb könyökömmel gyomron vágom, mire ő is felkiált és elenged. A  hasára szorítja a két kezét és úgy kapkod levegő után. A fiú össze vissza ordibálják, hogy "héé" "hűű" ÚÚÚ" . Oda jön tanár úr is.

- Itt meg mi folyik? - Majd, hogy nem ordibál.

- Nekem esett és megtépett - mondom.

- Te meg gyomron vágtál! - visítozik.

- Még szép, hogy nem fogom hagyni, hogy csak úgy megtépjenek - vágok vissza neki.

Már éppen mondana valami mikor a tanár közbeszól.

- Elég!

És megszólal a csengő.

- Mindenki sorakozó - utasít a tanár.

A fiúk is, lányok is beállnak tornasorba. Én is beállok a lányok sorának a legvégére.

- Öt kör futás, mindenkinek - mondja a tanár és megfújja a sípját.

Közepes tempóban egymás mögött lefutjuk az öt kört. Kellemesen bemelegszek.

- Rachel, Carry, harminc fekvőtámasz, a többiek addig pakoljanak elő a röplabdához - adja ki az utasítást.

- Menyi?!? - visít fel a csaj ,ezek szerint Carry, aki megcibált.

- Harminc - ismétli meg magát a tanár.

- Na, nee. Lehet női? - érdeklődik negédes hangon.

A tanár csúf mosolyra húzza a száját.

- Nem - mondja - Lehet kezdeni, itt előttem - teszi hozzá.

Harmincat simán megcsinálok egy huzamban.

Lemegyek fekvőtámaszba, és elkezdem csinálni.

Jóval hamarabb végzek, mint Carry. A többiek már körénk gyűltek. Amint ő is végez már mehetünk is játszani. Mint rájöttem 32-en vagyunk az osztályban. mert két pályát állítottak fel ahol 7- 7 ellen

 játszunk és minden csapatnak van 4 cseréje.

Tesiórát két nyeréssel és egy vereséggel zárta a csapatunk. Ahogy megszólal a csengő, már rontunk is az öltözőbe. Sietek az átöltözéssel, mert még vissza szeretnék menni a szobámba. Az öltözőből kilépve az osztály nagy részét a folyosón találom. Próbálok elkerülni úgy mindenkit, hogy haladjak, de ekkor valaki a nevemen szólít.

- Hej, Rachel! - Egy fiú hangját hallom.

Megtorpanok és körülnézek. Három fiú áll egymás mellett és integetnek nekem, hogy menjek oda.

Egy sóhaj kíséretében feléjük veszem az irányt.

- Nagyon nagy volt ahogy lerendezted Carry-t - mondja a jobb oldali.

Magas vékony, barna haja oldalt rövid, felül kicsit hosszabb és fel van tüsizve. Kék pólót és fekete farmert visel. Mellette a középső egy kicsivel alacsonyabb, kissé izmosabb testalkatú, egyformán félhosszú szőke haja amolyan "mostkeltemfel" hatásúra van beállítva.  Egy fehér trikó és koptatott farmer van rajta. És a bal oldali  meg még alacsonyabb, még kigyúrtabb, viszont a haja egészen rövidre nyírt. zöld feszülős póló és cső farmert hord.

- Köszi -mondom egy mosoly kíséretében.

4. Kezdődik - Sheila

Sziasztok! Megérkeztem egy új résszel, remélem tetszeni fog. Hagyjatok nyomot magatok után ;) 

 *Szinyke*

Kivezetnek a teremből. Még mindig állat alakban vagyok, egyszerűen nem tudok visszaváltozni. A tudósok kivezetnek ebből a szintetikus dzsungelből. Ugyanabba a helyiségbe visznek. Az ott lévő emberek biccentenek nekem, majd dolgoznak tovább. 

Az a csaj jön felém, aki beadta nekem azt a szert. Egy vakcina van nála, és egy szó nélkül a felkaromba döfi, vagyis inkább a mellső mancsomba. Belém fecskendezi azt a valamit, amire újra végigjár rajtam az a melegség, és egyben bizsergető érzés. A következő pillanatban már emberként állok, anyaszült meztelenül.

Megpróbálom a kezemmel takargatni magam, de nem jön össze. Samantha egy fehér köntösbe bújtat. Beleburkolózom.

- Köszönöm - mondom neki egy halvány mosoly kíséretében. Egy biccentéssel válaszol. - Nos, - fordulok a tudósféle emberekhez - mi vagyok?

- Borneói ködfoltos párduc - mondja az a pasi, aki a halottakkal ijesztgetett. 

- És most, mi lesz... velem? - kérdezem, előre rettegve a választól, hogy valami ketrecbe zárnak,mint egy kísérleti patkányt.

- Nem sokára felkísérünk a végleges, kollégiumi szobádba, és holnap meg is kezded a tanulmányod az Akadémián.

Nyelek egyet, sokadjára a mai nap folyamán. Olyan különösen hat rám ez a pár szó. Szinte érzem a kimondatlan dolgokat. Tudom, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, mint ahogy azt állítja ez a doki, vagy ki. 

- Gyere velem - mondja Samantha egy műmosollyal.

Elindul az ajtó felé, én pedig vonakodva követem, mivel vasmarokkal szorítja a csuklómat. Gondolom nincs kedve velem többet szarakodni. Mielőtt még kilépnék az ajtón visszapillantok a brigádra, de már rég nem rám figyelnek, biztos én is csak egy vagyok nekik a sok közül.

Samantha szövevényes folyosókon vezet végig ismét, majd lépcsők tönkelegén. Úgy érzem majd' leszakad a lábam, pedig igazán jó kondiban vagyok, elvégre én vagyok a pompom csapat kapitánya... pontosabban csak az voltam, mert én gyakorlatilag nem létezek. 

Azt hiszem végre felérünk az alaksorból. Végre látok ablakot. Odakint sötétedik, vajon hány óra lehet? Néhányan lézengenek erre, csak páran vesznek észre. Szerencsére sehol egy egyenruha. Nem tudom, hogy egyáltalán nincs, vagy csak már vége van a tanításnak. Pásztázom a diákokat, mintha keresnék valakit. Talán egy kicsit várom, hogy felbukkanjon Darren. 

Samantha újabb lépcsőhöz vezet. Minimum három szintnyit megyünk fel. Ezen az emeleten még többen vannak, főképpen lányok. Itt már nem lógok ki annyira az "öltözékemmel", mert sokan flangálnak csak egy szál törölközőben. 

A folyosó végéhez vezet, a legutolsó ajtót nyitja ki nekem.

Leesik az állam.

A szoba egyik fele pontosan olyan, mint az otthoni szobám. Minden olyan, mint volt, még a fényképeim is a helyén vannak. A táskám az ágy végén van. Az én részem van a szoba végén, a másik oldalon pedig, fehér alapon fekete, kék és pink csíkok ízlésesen elrendezve a falon, feketére festett nehéznek tűnő fabútorokkal. Az ágyon egy fekete, halálfejes táska.

Az én ágyamhoz megyek, és rávetem magam. Szinte érzem az otthonom illatát. Könny szökik a szemembe. Tudom, hogy ez nem az én igazi szobám, ez csak egy gyenge illúziója, és tudom, hogy soha többet nem mehetek haza, mert azt se tudnák, hogy ki vagyok, de mégis jó itt. Mintha hazatérnék. 

Oldalra pillantok, és szerencsére már nincs itt Samantha. Nem szeretném, ha látna sírni. 

A kézfejemmel megtörlöm a szemem, és még most is fekete csíkot hagy a sminkem a kézfejemen. Atya ég, hogy nézhetek ki?...

A szekrényhez megyek, és belenézek. Minden ruhám itt van. Felöltözök egy egyszerű fekete mackóba, meg egy barna pólóba. Hát, néztem már ki jobban is, ez akkor körvonalazódik bennem még jobban, amikor belenézek az egész alakos tükörbe. Az arcom sápadt, a szemem alatt pedig hatalmas foltokban elkenődött a sminkem, mint egy panda.
Levetem magam az ágyamra, és azon nyomban el is nyom az álom.

Az ajtó nyitódására ébredek. Egy pillanatig várom, hogy Liv rám rontson, de ez persze elmarad. Az már nem az én életem. Már egy másik ember vagyok, ha az vagyok egyáltalán.
Az ajtó felé pillantok. Egy fehér köpenyes férfi és egy hosszú szőke hajú lány jön be. A csaj korombeli lehet.
Felülök.
- Áh, látom te már megérkeztél - mondja nekem a faszi. - Dr. James vagyok, ő pedig a szobatársad Rachel. 
A csaj, Rachel végignézi a szekrényeit. Szerintem leltárt készít a cuccairól.
- Holnap nyolckor kezdődik a tanítás, fél nyolcig készüljetek el - mondja a doki. - Samantha és én majd eljövünk értetek, és elvezetünk titeket az óráitokra. A fürdőszoba és a Wc a folyosó másik végén van.

Meg sem várja a választ, hanem itt is hagy minket.
Rachelre pillantok, ő visszanéz rám. Azt hiszem, mind a ketten arra várunk, hogy a másik kezdeményezzen. Nos, nekem nincs kedvem beszélgetni, szóval az én kezdeményezésemre várhat.
Habár, ahogy most nézem, elég morcos képet vág, nem úgy néz ki, mint akinek annyira barátkozni lenne kedve.
Az egyik fiókomhoz megyek, és kiveszem belőle a tisztasági cuccaimat. Mind egy kisebb táskába van berakva. Megragadom, veszek elő egy törölközőt, és kimegyek, hogy megkeressem a fürdőszobát.
Nem nagy munka megtalálni, ott van, ahol Dr. James mondta. Igazából semmi különleges nincs benne, pont olyan, mint  a többi nyilvános fürdő. Undorító. A csapokat és a zuhanyzókat egy amolyan pult féleség választja el.
Csak páran lézengenek itt, de észre sem vesznek.
A zuhanyzó részhez megyek, összesen tíz fülke van, öt-öt egymással szembe. Mindegyiknek tejüveg fala van, de csak az egyik nincs behúzva, jobbról a legutolsó. Odamegyek, és bemászok. Csak most jut eszembe, hogy fel kellett volna vennem egy strandpapucsot. Na, mindegy, remélem nem kapok el valami gombát.
Behúzom magam mögött az üveget, csak résnyire hagyom nyitva. Levetkőzök, és a cuccaimat kiakasztom a falon lógó fogasra. Remélem senki nem lopja el.
Megnyitom a csapot, és a képembe fröcsköl egy nagy adag hideg víz. Bassza meg! Gyors feltekerem a melegvizes csapot is, de erre tűzforró víz záporozik rám pár percen belül. Hát ez így kurva jó lesz.
Akármit csinálok, sehogy sem tudok egy normális hőmérsékletet beállítani, így inkább hideg vízbe tusolok, mint, hogy megfőjek a víz alatt.
Azt hiszem ez életem eddigi legrövidebb zuhanya, pedig párszor már használtam ilyen nyilvános zuhanyt, sokat jártam táborba.
Gyorsan megtörölközöm, és magamra kapom a ruháimat, szerencsére egyiknek sem kelt lába.
Kifele tartok, közben a törölközőmmel a hajamat törölgetem. Nem figyelek oda, hogy merre megyek, így sikeresen nekimegyek egy köntösös csajnak.
- Bocsi - mondom, majd a választ meg nem várva kislisszolok.
Gyorsan visszamegyek a szobámba.
Rachel nincs bent. Annyira nem zavar, sőt örülök az egyedül létnek. Tudom, hogy most már nem sírhatok, mert nem vagyok itt egyedül, ráadásul nem akarom püffedt szemekkel kezdeni az első napomat az új életemben. Megszárítom a hajam, be állítom a telómon az ébresztőt, majd újra lefekszek aludni.

Reggel egy farmert, meg egy lila blúzt veszek fel a fekete topánkámmal. Felkenek magamra egy jótékony sminket, mert a tegnapi bőgésemnek még van következménye, ráadásul jó adag karikával is rendelkezem. Feltűnik, hogy Rachel nincs a szobában.
A táskámhoz nyúlok, és előkeresem belőle a flaskámat. Megrázom, csekkolom, hogy mennyi van benne. szerencsére még majdnem tele van, olyan négy deci lehet. Tudom, hogy spórolnom kell vele, mert ilyet többet nem szerezhetek, de meghúzom. Sosem szoktam suliban inni, de ezt a napot tudom, hogy nem bírnám ki józanul. Még egyszer a számhoz emelem, amikor nyílik az ajtó.
Ledermedek, biztos vagyok benne, hogy Samantha az, vagy a doki.
- Mondd, hogy nem üdítő van abban - mondja a "látogató", én pedig felengedek, mert rájövök, hogy ez a hang ismeretlen. Lenyelem azt az egy kortyot, majd elrakom az üveget.
Rachel jött vissza, egy szál törölközőben áll ott. Pokoli mázlista, rohadt jó alakja van.
- Mi? - kérdezek vissza. Nem válaszol, csak a szemét forgatja. Jó, ha így állunk.
A flaskát visszarakom a táskámba, azt pedig bezárom az éjjeli szekrényembe. A kulcsot a zsebembe rejtem.
Kopognak.
- Nyitva van - mondjuk egyszerre Rachellel, aki idő közben felöltözött, és most a sminkét csinálja.
Dr. James jön be, nyomában Darrennel. Mosolyog. Idejön hozzám, és leül az ágyamra.
- Darren leváltotta Samanthát, mondván, hogy ő majd körbevezet téged, úgyis jobban örülnél egy korod beli idegenvezetőnek - mondja Dr. James.
- Tényleg jobban örülök neked, mint Samanthának - mondom egy félmosollyal a srácnak.
- Hoztam neked valamit - mondja, és a kezembe nyom egy celofánba csomagolt szendvicset.
- Köszi - mondom, és kicsomagolom, és azonnal bele is harapok. Csak most esik le, hogy borzalmas éhes vagyok, nem is tudom, hogy mikor ettem utoljára. - Ez életmentő volt - mondom neki teli szájjal, magasról téve arra, hogy milyen gusztusosan nézhetek így ki.
Elneveti magát. - Szívesen. Még emlékeztem, milyen farkas éhes voltam, amikor idekerültem.
Amíg megeszem a szendvicset csend van, csak a nyeléseim hallatszódnak. Máskor ez zavarna, de nem most.
- Mehetünk? - kérdezi Darren.
- Persze - mondom.
Ketten kimegyünk, magukra hagyva Rachelt, meg Dr. Jamest.
- Itt az órarended, Samantha küldi - mondja, és a kezembe nyom egy papír lapot.
Felnyögök, de elveszem tőle.
- Milyen nap van ma? - kérdezem.
- Kedd .- feleli. Az órarendre pillantok. Amint megpillantom az első órám felnyögök.
- Na, mivel kezdesz? - kérdezi vigyorogva. Látom az arcán, hogy tudja, csak azt akarja, hogy kimondjam.
- Matek. - A hangom minden lelkesedés mentes. - Azt hittem ettől megszabadultam.
Felnevet. - Hát, rosszul hitted. Na, gyere, körbevezetlek.

3. Lélekgyilkos nap - Rachel

Alig hogy kimondom, újabb lépések hallok. Benyitnak. Dr. James jön vissza, de egy másik, maszkos férfival.
- Úgy látszik máris szabadult fel hely,  szóval gyertek vele. Megyünk a tesztelésre - mondja kedvesen.
A hercegnő engedelmesen leugrik az ágyról. De én nem mozdulok.
- Rachel, neked is jönnöd kell! - mondja.
- Egy frászt! Én nem megyek semmilyen buzi tesztre! - mondom nyomatékosan - Az egyetlen ahová menni fogok az el innen - folytatom hűvös hangon - Nem fognak kísérleti patkányt csinálni belőlem, neeem azt nem hagyom - mondom.
Az őr megindul felém. Ellököm magam és talpra ugrok az ágyon. Majd le ugrom az ágyról, szembe az őrrel. Megfogja a csuklómat, és Dr. James felé húz, bár meglepő de nem rángat. Próbálom tartani magam, fékezni, megvetem a lábaimat, de erősebb. Mikor oda érünk, mellé és a hercegnő mellé, meg áll, de nem engedi el a kezem. A szabad kezemmel, könyökkel belevágok a csuklójába, mire egy furcsa morgással, elenged, hátrébb lépek. Felém közeledik. Magam elé emelem a két kezem, mintha félnék tőle. Elkapja őket, mire én is megmarkolom az ő csuklóját. Mindkét kezénél fogva,megrántom, kissé előre, de főleg lefelé, a térdem már lendül is, és gyomron térdelem, Össze görnyed, de nem engedi el a kezem. Majd kiegyenesedik, és szinte villám mozdulattal, mögém kerül, és mindkét kezemet hátra csavarja, de nem olyan durván mint számítok rá. Maga előtt irányít vissza dr. James mellé. Dacosan vicsorítok.
- Egyet jegyezzenek meg! Nem maradok itt a maguk kényük, kedvére. Azt hitte egy percig is elhittem azt amit mondott?! Tény hogy elgondolkoztam rajta, de ilyen nincs! Nem létezik, és nem is fog, természetesen nem, csak ha maguk vagy valaki más bele avatkozik. De tudják mit. Valahogy eltűnök innen! Vagy lelépek, vagy meghalok, de hogy nem állok a maguk rendelkezésére az is biztos! - mondom dacosan.
A dühöm elvakít. Elvesztettem az amúgy állandó hidegvéremet. Aggodalom csillan Dr. James szemében.
- De hiszen segíthetnél a családodon, és más embereken - próbálkozik kedvesen.
Keserű nevetés tör fel belőlem.
- Úgy látom nem volt elég alapos a kutakodásuk utánam. Elraboltak úgy hogy semmit sem tudnak rólam, csak azt a látszatot ismerik amit akartam hogy mindenki lásson körülöttem. Az hiszi érdekel hogy meg védhetném a családom? Ez akarja felajánlani nekem? Hát nagy pofára esés! Nem érdekel. Nem egy boldog, szerető családban nőttem fel. Az csak a látszat. Amióta a húgom megszületett, engem anyám kiutált a családból. Gyűlölt, engem, utálta hogy nem egy lányos kis pláza picsa lettem, pont amilyen ő és a húgom. Apával voltam el jól, de ő meg túl elfoglalt volt, de ő biztatott. Ezért maradtam velük. Egyedül voltam a legnehezebb időszakomban, ez azért nagyon meg változtat egy tízen éves gyereket. De tudja mit? Még a szerelmemmel sem tud meg zsarolni, vagy rábeszélni erre, mert ami nincs azzal nehezen. Egyedül voltam, vagyok és leszek is! Mindenki védje meg magát! Aki nem bírja ezt megtenni az nem érdemli meg az életet! Persze ezt azért én is csak a saját súlycsoportjával szemben tartom igaznak. Szóval kár a gőzért. Csak fölöslegesen tépi a száját. Nem hatnak meg a szavai. Maga szerint hogy nőhet fel egy rengeteg érzelemmel teli 10 éves ha születik egy húga, meghal a nagypapája a szülei a húgára koncentrálnak és ahogy nő egyre jobban kiszorul a családból? A nagyszüleiből már csak a mamája éj akihez fordulhat az évek alatt. Majd ő is meghal 15 éves korában, és végleg egyedül marad. Az anyja olyanokat vág a fejéhez amit szülő a gyerekét bántalmazónak mondana csak. Sehogy! Csak úgy élheti túl, ha lekapcsolja azt a kis kapcsolót, és kioltja érzelmeinek fényét. Máskülönben felemészti a magány, a bánat a szomorúság, az el nem sírt könnyek és végül felnőtt korára drog függő lesz, vagy teljesen megtébolyodik és öngyilkos lesz. Ezért mondom, hogy ne próbálkozzanak az érzelmeim manipulálásával, mert ami nincs azt nem is lehet piszkálni - fejezem be, a hangom fagyos és betölti az egész szobát.
Minden megdermedt tőle. Dr. James, de még a katona is.
- Otthon mindig az irtó pici, állandóan besötételt, vagy túl meleg vagy túl hideg kis szobámba zárkóztam, önszántamból. Azt mondják a legjobb katona is megtörik, egy kicsi, sötét, és magányos helyen. Egyedül, bezárva - mondom még utoljára, és ördögi, kissé felsőbbrendű pillantással mérem végig a körülöttem állókat. Három dermedt arc mered rám.
Dr. James szóra nyitja a száját.
- Ne - előzöm meg - Nem kel a sajnálata, se a szánalma.
Végül feleszmél a dermedtségből, és meg indul a folyosón. Az őr még mindig hátra fogja a kezem, de lényegesen finomabban. Össze vissza kacsázunk, a folyosókon, ajtókon keresztül, mikor megállunk végre egy ajtónál. Dr. James benyit és mind bemegyünk rajta. Egy nagy tornaterem szerűség van berendezve, mint egy háborús kórház, még régen, csak sokkal jobb felszerelésekkel. Fehér köpenyes emberek rohangálnak, és utcai ruhások pedig az ágyakon ülnek, fekszenek, vagy éppen fehér köpenyesekkel lófrálnak. Sok tekintet átvillan rajtunk, majd vissza ugrik és megbámul, engem. Ahogy szétnézek, kevés olyan utcai ruhás van aki legalább hasonló ruhákat visel, de egy sem olyat mint én. Dr. James egy üres ágyhoz vezeti a csajt. Engem meg az őr vezet egy nem túl messze lévő szintén üres ágyhoz. Nem szól egy szót sem, leültet. Újra szétnézek, mit használhatnék fegyverként, de semmi sincs a fehér ágyon, meg túl sokan lennének ellenem itt.
- Milyen szarságot fognak most tenni velem? - kérdezem az őrt.
De nem felel. Ránézek, ő meg rám. A szájára mutat majd megrázza a fejét. Nem látom az  arcát, csak a száját és a szemeit. Csak sóhajtok egyet. De ekkor meg érkezik Dr. James.
- Most vért fognak venni tőled - mondja.
- Ó, legalább addig sem, valami cuccot nyomnak belém - mondom gúnyosan.
Amúgy is éles a nyelvem, de most a dühöm még jobban felvágja. Dr. James aggodalmasan, vonallá préseli ajkait, és az őrre néz, aki a szemébe néz, de nem csinál semmit. Ekkor megérkezik a nővér, vagy mi, és megfogja a bal karom hogy kicsit kitapogassa a vénám.
- A jobb kezemen talán meg is találja - vetem oda.
Mindig is a jobb kezemből vettek, mert a ballon nem bírták biztosra kitapogatni, és nem akartak mellé szúrni. És én sem akartam hogy mellé szúrjanak.
A nővér elkezdi tapogatni a másik könyök hajlatom, és már veszi is elő a spray-t amivel lefertőtleníti, majd belém szúrja a tűt, és le csapol két kisebb adagot. Majd el megy, Dr. James kíséretében. Nézelődöm, mikor valami az ölembe esik. Lenézek, egy lap az. Megnézem mit írtak rá.
Nagyon éles a nyelved kislány. És jól harcolsz. Sajnálom, hogy így kell beszélnünk, de néma vagyok. Nem szokásom csak így beszélgetni az újoncokkal, de te jóval másabb vagy. Egy kissé csúnya, de jól olvasható, férfi kézírás volt. Felnézek az őrre, és kissé mosolyog.
- Nekem meg nem szokásom vad idegenekkel beszélgetni, de a helyzet másabb - mondom, de ezt most nem sértésnek szántam.
Ki kapja a lapot a kezemből, és újra firkál rá. Mikor befejezi vissza adja a kezembe.
Hogy tanultál meg így harcolni? Mert ez nekem igazából egyik sportágra sem hasonlított, amit produkáltál, mikor el hoztunk ide. Basszus teljesen kiütöttél három jól képzett emberünket. Fele akkora vagy mint ők, és jó pár évvel idősebbek is. Ahogy el elolvasom, mosolyogok. De hamar le hervad a mosolyom.
- Nem sportból küzdök. Hanem, olyan társaságban nőttem fel ahol megkövetelték hogy megvédjem magam. Nem magát akarták 10 éves korában megerőszakolni, és azutáni években ahogy nőttem, kénytelen voltam megvédeni magam. Anyáék egy ügyről sem tudnak. Magamtól tanultam ki a dolgokat, a tapasztalataim alapján, a saját káromon tanultam. Mivel fiúk között nőttem és éreztem jól magam, így mindig késznek kellett lennem, nem hagyhattam hogy játszadozzanak velem. Végül olyan leckére tanítottam őket, hogy aztán a játszadozás öröme nálam lehetett, csak én ezzel nem éltem - mondom a mondókámat ami teljesen igaz is. - De bocsánat, kicsit elszaladt velem a ló, a mondókát illetően - teszem hozzá.
Egy mosoly kíséretében biccent. De megint elveszi a papírt.
Elismerésre méltó. Csak ennyi áll a végén. Ki kapja a papírt a kezemből, ekkor meg érkezik Dr. James.
- Nem egészen mentek simán a dolgok azért tartott eddig, de végül sikeresen meg állapítottuk, hogy mester vagy - mondja mosolyogva.
- Ja szóval valami fegyveres cuccot fognak beadni nekem? Vagy kiképeznek fegyverek használatára, hogy szuper hülyeségeket csináltassanak meg velem? Mert akkor elég hülyeség van a fejemben, nem hiszem hogy ennek helyet tudok már szorítani - mondom ártatlan arccal.
Dr. James csak néz rám, az őr meg megpróbál elfojtani egy mosolyt.
- Gyere megyünk a következő tesztre, ami kimutatja milyen fegyverhez értesz - mondja és megindul.
Követem, és az őr is engem, bár most már nem feszíti hátra a kezem, de a vállamon van a keze. Folyosókon egy másik hasonló terembe jutunk ami kisebb mint az előző, és egy nagy képernyő van az egyik falra erősítve, középen egy fémtál, aminek tartójához rengeteg vezeték vezet a monitortól.
 Egy férfi már van bent.
- Ó, köszöntelek a mesterek teszttermében - mondja, kissé túl vidáman.
A tálhoz sétálunk.
- Add a kezedet - fogja meg a kezem Dr. James.
Mielőtt reagálhatnék, már egy apró vágás szalad végig a csuklómon. Szinte alig érzem.
- Csöpögtess a tálba némi friss vért - mondja, de bátorítóan mosolyog.
Úgy teszek a hogy mondja. Az férfi aki már bent volt, hoz egy zsebkendőt, amit rászoríthatok.
A sötét képernyő világítani kezd. Majd egy egyszerű google-os kép jelenik meg ami több fegyver van.
- Szóval fegyver mester - állapítja meg a férfi.
- Rendben - mondja Dr. James - Mehetünk tovább, a következő tesztre - mondja és már kifelé is tart. Újabb kanyargós folyosókon jutunk el egy nagy kétszárnyas fehér ajtóig. Belépünk, az előzőnél is kisebb szobába érünk, ahol van pár fehér szék. Az őr int hogy leülhetek. Így is teszek. Hamarosan egy nő áll meg előttem, kedves arccal.
- Ezt idd meg - csilingeli, és egy kávés pohár nagyságú poharat tart elém, amiben királykék színű lötty van. Pont mint a koktélok némelyike.
- Na, most már le is akarnak itatni? - kérdezem.
A nő, nem bírja elfojtani mosolyát.
- Nem, ez előhozza a képességedet. Idd meg kérlek - mondja kedvesen.
Vállat vonok, és legurítom. Nem valami jó, de nem is brutálisan szar az íze. Kis idő múlva, jön megint a nő. Int nekem, és én odamegyek ahol ő van, a szobában elhelyezkedő másik ajtóhoz, ami pontosan szemben van azzal amin bejöttünk.
- Bemehetsz - mondja.
- De mit kezdjek bent? - kérdezem.
- Bent majd megjelenik egy valami, és azt le kell győznöd, az egyik falra végig, az összes létező fegyver fel van akasztva, válassz és azzal harcolj, ne aggódj, amelyik a legszínpatikusabb azt használd, ha véletlenül elejted, vagy kiveri az ellenfeled a kezedből, nem csak egy van a fegyverekből - magyarázza.
Mi a franc?! harcolni küld...
Benyitok az ajtón, bemegyek, és az be is záródik mögöttem. Szétnézek. Egy tornaterem szerűségben vagyok, csak lelátó és bordás falak nélkül. Az egyik oldalon megpillantok egy üvegfalat, ami mögött ott áll az őr, a nő, és Dr. James. Tovább nézem. Megpillantom a hosszú fegyverekkel teli falat. Odakocogok. Szemre vételezem őket. Ami feltűnik, hogy nincsenek lő fegyverek. Majd valami fekete izé megjelenik a terem közepén.
Ez az amiről beszélt? Biztos...
Gyorsan lekapok párdarab dobócsillagot és a farzsebembe dugom. Kis tőröket a cipőm két szárába, kunai-t a nadrágom derekába. Két boxer-t a másik farzsebembe rakok. Egy kardtokot dobok a hátamra a benne lévő karddal együtt, majd a következő fegyverhez lépek, egy kasza az. A szörny felé fordulok, ami neki iramodik. Én is felé rontok, egy gyors láb csellel kitérek előle és hátulról sújtok le rá a kaszával, és teljesen átszúrom rajta, elkezd zizegni, majd szétpattan és nem marad belőle semmi. Az üveg felé pillantok, de ekkor megjelenik újra a kör közepén. Azonnal kiüti a kezemből a kaszát, és én hátraesem, neki vágódom a falnak. Nem tudom, mit adtak, de jóval erősebbnek érzem magam. Összekapom magam és előrántom a kardot, két kézzel markolom meg. Az izé nekem ront, de én is neki, és mielőtt hozzám érhetne a mellkasába döföm a kardot. Gyorsan elengedem a kardot és hátra lépek. Ismét megjelenik. Előkapom a négy dobó csillagot és szép sorban belédobom. Újra szétrobban, meg is jelenik. Közelebb megyek és kunai-kal  a falhoz szegezem és egy kis tőrrel leszúrom. Szét robban, de meg jelenik középen. Elő kapom a két boxer-t és azzal rontok, neki, még mielőtt ő rontana nekem. Egyikkel a torkánál vágom meg, a másikkal, a szíve helyére döföm. Ismét szét robban, és a robbanás kirepíti a kezemből a boxer-eket. A maradék két tőrömet kapom elő és hátrálok. Megjelenik újra. A háta mögé sietek, de lecsap rám, a földre esek. Rám veti magát. Oldalba szúrom a tőrrel, és átfordítom magunkat. Én vagyok felül, és a szívébe állítom a tőrt, leugrok róla mielőtt szétrobbanna. A fal hoz sietek, mert nincs több fegyverem. Két sait kapok le, amit a két bakancsom szárába tűzök, és a kezembe veszek egy nunchaku-t. Hátulról lopózok a szörny mögé és megfojtom a nunchaku láncával, a robbanása ismét kirepíti a kezemből a fegyveremet. Előveszem a két ninja sai-t. Támadásra kész pozícióban várom hogy megjelenjen. Megjelenik, és ezúttal gyorsan le is csap, de keresztül szúrom a kezén az egyik asi-t a másikat, gyorsan a nyakába döföm. Szétrobban és én rohanok az új fegyverért. Egy láncos sarlót szemelek ki. Megfogom a két végét és várom a szörnyemet. Megjelenik. Eldobom mellette az egyik sarlómat, megrántom a láncot és a sarló a hátát veszi célba, de kitér, ekkor a kezemben marad végével átdöföm a hátát. Elengedem a fegyverem és sietek másikért. Egy íjat veszek le nyilakkal. Az egyik sarokba állok a nyilat bekészítem, kifeszítem az íjjat, és becélzom a kör közepét. Megjelenik, oldalt áll nekem. Fütyülök egyet. Felém pillant, de én már ki is lőttem a nyilat, ami a halántékába áll bele. Jézus ez itt már brutális volt. A fegyveres falra nézek, de nem találok több olyan fegyvert amit ne használtam volna. Még egy nyilat készítek és várom, hogy megjelenjen, de nem történik semmi. Benyit valaki. Felé fordulok. Az őr fel tartja a két kezét, megadóan. Leeresztem az íjat. Odajön, kiveszi a kezemből és kifelé vezet. Kívül már Dr. James vár.
- Miért használtál annyi fegyvert? - kérdezi.
- Miért ne? Jó volt mindegyik. Nem is tudom, valami hajtott hogy mindet használjam - mondom az igazságot.
- Hihetetlen. Mindegyik fegyverre száz százalékos a tesztje. Bárki lehet az alakváltója - mondja az őrre pillantva.
Ezek után, csendben egy új szakasz felé vezetnek. Mire elérünk az ajtóhoz, a fáradtság hullámokban tör rám. De még így is felismerem a szobám majdnem pontos mását az elém táruló szoba felében. A másik felében egy elég puccosnak tűnő, szobát pillantok meg.
- Nos, feküdj le, aludd ki magad. Ez a kollégiumi szobátok. Mostantól ez az otthonotok. - mondja Dr James.
A szobában már ott a másik lány is.
- Elkezditek a tanévet, és a gyakorlást, na meg a partner választás is megkezdődik. Fél nyolcra érted jövök és körbe vezetlek.